Belföld Kiemelt

Összeugrott Novák Előd és a Fradi Tábor

Egyelőre a szavak szintjén, de várható a folytatás…

Nem először feszül egymásnak Magyarország egyik legnagyobb szurkolótábora és Novák Előd politikus. A közösségi médiában olvasható kommentek szerint az idősebb szurkolók már a MIÉP-es megmozdulások során felkérdezték Novákot a párt ifjúsági tagozatánál produkált „szarkeverései” miatt. (Csurka később ezért is nevezte árulónak. )

Aztán a 2006-os utcai megmozdulások illetve a TV-székház ostrom idején nyilvánult meg Novák, mikor az utcán harcoló szurkolókat mindenféle szarnak elhordta a családjához tartozó kurucinfo oldalon. Emiatt „vadásztak rá” a szurkolók, volt, hogy egy rá hasonlító francia fiatalt megvertek, és volt, amikor kést állítottak a lakása ajtajába.

Később a Jobbikban lévő szurkolók körül keverte a szart, pont úgy ahogy a nemzeti-radikális oldalon. Meglátogatták a Parlamentbe, az irodájában, pofon verte a korábbi szerkesztőtársa  a tolvajkergető Tomcat és a B.sereg vezetője is.

Ahol az anarchista Novák megjelent ott a szarkeverés, hátbatámadás is megjelent. Jelenleg a Mi Hazánk Mozgalom politikusa, feleségével kisajátították a pártot, a pártelnököt meghagyták tiktok influenszernek (pedig annak idején hogy mondta, hogy ő nem lesz ilyen, nem lesz Vona), de a pártban minden poziciót megszereztek, beágyazva a Jobbikból hozott „lyobbikos mocskot”.  A korábbi pártigazgató nem véletlenül mondta, a családdal (Novák és Duró) kell jóban lenni, életükben nem dolgoztak, a politikából éltek és abból is fognak élni.

Novák az elmúlt hónapokba előásta a csatabárdot, és a Ferencváros szurkolói ellen fordult. Rendszeresen jelentek meg a kurucon és a párt hivatalos szennylapján, a magyarjelen nevű oldalon a Ferencváros és annak szurkolói gyalázó írások. Bár az egész magyar labdarúgást érinti, hogy egyre több külföldi játékos érkezik (mivel a minőségi magyarok külföldre mennek), ők kizárólag a Ferencvárossal példálóznak, hergelve mindenkit ellenük.  Volt olyan migránsokat vagy a DK-t érintő hír, amit a Ferencvárossal illusztráltak. 

Ezt unták meg a Fradi Tábor vezetői, amelynek hangot is adtak, a hozzájuk köthető közösségi oldalakon az alábbi írások jelentek meg. Az egyikben azt írták, hogy Novák Előd azért haragszik a Fradira, mert felesége egy fradista játékossal csalta őt meg. Ennek igazságtartalmát nem tudjuk. Azt biztos, hogy a konfliktusnak folytatása várható.

A párt elnöke három évig testőrökkel járt a Ferencváros szurkolóktól félve, a konfliktus rendezése után a válogatott mérkőzéseken is megjelent egyedül, de ez most újra változhat, hála a konfliktusban érdekelt mi hazánkos társainak.

Ferencváros B-Közép oldal:

Úgy látszik nem múlik el nap, hogy egyesek ne próbálnának beleállni a Ferencvárosba egy kis átmeneti rivaldafény vagy politikai haszonszerzés érdekében, esetleg csupán nettó rosszindulatból, irigységből.
A Novák Előd fémjelezte kurucinfo a sokadik Ferencvárost becsmérlő írást közölte le a napokban, ráadásul egyik utóbbi alkalommal a népszava(!!!) cikkét osztotta meg az egykoron szebb napokat megélt hírportál.
Tényleg mindig van lejjebb…
ELÉG VOLT EBBŐL!
A FRADI MINDENEK FELLETT!

Ferencváros szurkolók nevű oldal, amelynek profilképe a Rongyos Gárda jele:

Érted? Novák frusztrált, mert 2006 óta párszor megkergették, leköpték, megpofozták azok a szurkolók akiket mocskolt. Frusztrált, mert dúrci dórikát levarrta a volt játékosunk, Vincze Ottó. Is. Frusztrált, ahogyan a mellette lévő dózsás, kispesti, kecskeméti „újságíró-párttag” kollégái. Az eredmény: antifradizmus van, mint a kommunizmusban, csak most egy magát turbomagyarnak nevező anarchista produkálja. Mi meg harcolunk majd ellenük, ahogyan harcoltunk megalakulásunk óta a kommunisták ellen. Hajrá Ferencváros!

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább