Külföld

Oroszország továbbra is tiltja a gyereknek szóló LMBTQ-propagandát

Oroszország nemet mond az Európa Tanács felszólítására.

Oroszország elítélte a strasbourgi székhelyű nemzetközi szervezet, az Európa Tanács (ET) kedden kiadott közleményét, amelyben az ET Rasszizmus és Intolerancia elleni Európai Bizottsága (ECRI) arra szólította fel Moszkvát, hogy vonja vissza a nemzetközi politikában csak „melegpropaganda-törvényként” emlegetett rendeletét.

Az Európa Tanácsba delegált állandó orosz képviselő, Ivan Soltanovsky a TASS orosz hírügynökségnek elmondta, hogy az ET bizottsága olyan területen ad utasításokat egyik tagállamának, amely nem tartozik a nemzetközi szervezet kompetenciájába, azaz az ET túllépi hatáskörét. Soltanovsky egyúttal megerősítette, hogy Oroszországnak éppen ezért nem áll szándékában eleget tenni a minden alapot nélkülöző felszólításnak.

„Moszkva továbbra is készséggel együttműködik a strasbourgi székhelyű nemzetközi szervvel, ha az nem lépi át hatáskörét, hanem sokkal inkább arra összpontosít, hogy hogyan tud fellépni a nemzeti kisebbségeket érő folyamatos diszkrimináció, az erősödő nácizmus és keresztényellenesség ellen” – foglalta össze Oroszország álláspontját Ivan Soltanovsky.

Forrás: Magyar Nemzet

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább