Volkov kijelentette a portálnak, nem arról van szó, hogy valaki valaki
különbséget krll tenni Oroszország és Putyin között, Putyin nem egyenlő Oroszországgal és nem is képviseli azt teljes mértékben. Az ellenzéki politikus szerint ennek az az oka, hogy kiderült, a 2021-es választásokon a csalások nélkül veszített volna a kormányzó párt, míg a korábbi szavazásokon még stabil többséget szerzett. A mostani választáson az emberek kétharmada Putyin ellen szavazott, mindössze az egyharmaduk támogatta őt.
„Magyarországon hasonló folyamatok zajlanak most, mint amilyeneket Oroszországban láttunk 15 éve: támadják a sajtószabadságot és a politikai ellenfeleiket” – fogalmaz Volkov. Hozzátette, hogy Magyarországon működik az intézményrendszer, s reméli, hogy a magyarok változtatnak az irányon. Majd azzal folytatta a gondolatmenetét, hogy Európán belül Magyarország Svédországgal vagy Franciaországgal összehasonlítva kirívó példa lehet, de Oroszországból nézve ezek a különbségek egyáltalán nem nagyok. Senki nem vonja kétségbe azt, hogy a választások tiszták, senki nem tesz több milliónyi szavazócédulát a rendszerbe, mint Putyin.
Vannak ugyan korlátai, de nem küldenek embereket a börtönbe és nem mérgezik meg, nem ölik meg őket azért, mert nem értenek egyet Orbán Viktor miniszterelnökkel. A bíróságok is működnek. Vagyis az alapvető intézmények a helyükön vannak és ez lehetővé teszi a bizakodást a változásra.
(mandiner)