Belföld

Orbán Viktor: Üzenjük a Tiszának, ne hergeljék, ne uszítsák az embereket!

Üzenjük meg a tiszásoknak, hogy ne uszítsák a cigányt a cigány ellen – fogalmazott Orbán Viktor a közösségi oldalán a hatvani DPK-gyűlésről megosztott videóban.

A miniszterelnök elmondta, hogy sok mindent látott, de olyat még nem, hogy bűnözők bandába szerveződve egy párt megbízásából elmenjenek egy békés összejövetelre, mint amilyen a gyöngyösi Lázárinfó volt, és ott balhét csináljanak azzal a céllal, hogy megfélemlítsék a fideszeseket.

Emberölés, rablás, lopás, kényszerítés, szexuális erőszak – tudatta a kormányfő, hogy milyen bűnök terhelik azokat, akiket a Tisza a fideszesekre küldött.

Némelyiknek több bűncselekmény van a rovásán, mint ahány éves. Őket szervezték bandába és küldték rá a fideszesekre. És még csak 72 napra vagyunk a választástól. Mi lesz itt, emberek? – tette hozzá.

A kormányfő ismét kihangsúlyozta a tiszásoknak üzenve, hogy ne uszítsák a cigányt a cigány ellen, és ne uszítsák a cigányokat a magyarok ellen, mert abból baj lesz. Azt is kérte, hogy a kormánypártok támogatói ne üljenek fel semmilyen provokációnak, hanem szépen, higgadtan, nyugodtan tekintsék át ezeket a nehéz kérdéseket, és találják meg a közös válaszokat.

Csak így őrizhetjük meg a békét Magyarországon – húzta alá Orbán Viktor.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább