Kiemelt

Orbán Viktor: Majd eldöntik a magyar emberek, hogy kikkel akarunk együtt élni

Semmilyen védelmi intézkedés nem véd meg teljesen a vírustól, csak az oltás -mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában. A kormányfő kiemelte, a korlátozások célja a terjedés lassítása, de ez nem megoldás. Hozzátette, ha szükséges, a szabályok lekövetik a járványhelyzet alakulását. A minimálbér emelése kapcsán nemzetközi szinten is példátlannak minősítette a kormányfő azt, hogy egy év alatt húsz százalékkal nőttek a keresetek. Hozzátette ugyanakkor, ha a bérnövekedés üteme nem áll összhangban a vállalatok fizetőképességével, akkor tönkremennek a cégek. A rezsiárak kapcsán Orbán Viktor úgy fogalmazott, rezsi-válság van Európában, Magyarországon azonban nem a háztartásoknak kell megfizetniük ennek az árát. Hozzátette, amíg nemzeti kormány van, ez így is marad. A bevándorlás és a járvány összefüggéseiről szólva a kormányfő kifejtette, a migráció okozza, felpörgeti, növeli a járvány mértékét, nem megoldja azt, ahogy arról egyesek Brüsszelben nyilatkoznak.

A műsor elején a miniszterelnök kifejtette, tavasszal volt egy sikeres oltási kampányunk, ezt követően azonban megjelent egy új variáns, ami jobban fertőz, mint a korábbi. A kormányfő szerint hazánkban akkor nem lenne ebből baj, ha mindenki be lenne oltva. Az oltottak ugyanis kevésbé súlyos tünetekkel vészelik át a betegséget, míg az oltatlanok nagy valószínűséggel kórházba kerülnek. Jelezte, oltóanyagból tizenötmillió adag lesz elérhető az év végéig az országban.

 

A munkavállalók bevonásáról szólva Orbán kifejtette, az csak egy mese, hogy a kormány áttolta volna a felelősséget a munkaadókra. Mint fogalmazott, nem egyformán terjed az ország minden pontján a vírus, ezért kellett bevonni a munkaadókat a védekezésbe.

Az általános kötelező oltás bevezetése viszont túl van a magyarok tűréshátárán. Kell a munkahelyi közösségek érvelése is az oltás felvételéhez. Amíg mindenki nincs beoltva, ez a vírus fertőzni fog

– szögezte le a kormányfő. A politikusok nem értenek jobban a járványokhoz, mint a szakértők, ezért őket kérdezi a kormány.

Az oltás felvételével kapcsolatban bizonytalanoknak is üzent a kormányfő, nekik azt mondta, az oltatlanoknak tízszer nagyobb esélyük van megfertőződni. Mint fogalmazott:

Ha nem is ezer százalék az esélye, hogy megakadályozza a megbetegedést, de a betegség sokkal könnyebben átvészelhető.

A minimálbér emelése kapcsán nemzetközi szinten is példátlannak minősítette a kormányfő azt, hogy egy év alatt húsz százalékkal nőttek a keresetek. Hozzátette ugyanakkor, ha a bérnövekedés üteme nem áll összhangban a vállatok fizetőképességével, akkor tönkremennek a cégek. Kifejtette továbbá, a bérek megállapítása nem csak a kormányon múlik, ehhez a munkaadókkal is kell egyeztetni, ezt a kormány megtette. Ismertette, A kormány azt ajánlotta a munkaadóknak, hogy ha elfogadják a dolgozók húsz százalékos minimálbéremelésre vonatkozó igényét, akkor a munkások után fizetendő tb-járulékot csökkentik, így zajlott a tárgyalás, végül egy jelentős adócsökkentésben állapodtak meg, és így alakult ki a kétszázezer forintos minimálbér, a garantál bérminimum pedig kétszázhatvanezer forint lesz szintén januártól. A Gyurcsány-Bajnai időszakban még az átlagbér volt annyi, mint amennyi most a minimálbér lesz.

A rezsiárak kapcsán Orbán Viktor úgy fogalmazott:

Rezsi-válság van Európában. Hogy Magyarországon miért nincs? Mert Magyarországon sikerült szakítani azzal a gyakorlattal, hogy a baloldali kormányok folyamatosan emelték az energia árakat.

Annak kapcsán, hogy meddig fenntartható a hatóságilag rögzített energiaárak politikája, a kormányfő azt válaszolta,

amíg mi vagyunk kormányon.

Hozzátette, hatalomra jutva a baloldali pártok a piaci ár szintjére emelné az energiaárakat. Értetlenségét fejezte ki továbbá annak kapcsán, hogy

amikor amúgy is fél térden van Európa, az uniónak miért kell tetéznie a helyzetet egy hibás klímapolitikával?

Kifejtette, a brüsszeli logika szerint a nagy szennyezők helyett az emberekkel fizettetnék meg a klímasemlegességi átállás árát. Emlékeztetett, mindeközben Németországban a katasztrófavédelem arról ad ki tájékoztató videót, hogy hogyan vészeljék át az emberek a hideg időszakot.

A bevándorlás és a járvány összefüggéseiről szólva a kormányfő kifejtette, a migráció okozza, felpörgeti, növeli a járvány mértékét, nem megoldja azt, ahogy arról egyesek Brüsszelben nyilatkoznak.

A migránsok behurcolják a fertőzéseket, a sok variáns így jön be

– fogalmazott.

A miniszterelnök kifejtette, mindezek ellenére Brüsszel szerint a migráció jó dolog, szükség van rá, bennünket pedig hibásnak látnak.

Erre a magyar kormány azt mondja, hogy akkor Németország és Svédország fogadja be a migránsokat, de ránk ne kényszerítsenek semmit. Majd eldöntik a magyar emberek, kivel akarunk együtt élni, nem brüsszeli bürokraták

– húzta alá.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább