Belföld

Orbán Viktor Magyarról: Csak az ő legendája, hogy a belső körökhöz tartozott

„A politikában mindig van ok aggodalomra, hol kisebb, hol nagyobb, aki ezzel nem tud együtt élni, rossz hivatást választott. Hogy ki és milyen lőtávon belül van, meg hogy kinél van a puska, azt hagyjuk meg a következő választási kampány időszakára. Volt most egy választás Magyarországon, amit megnyertünk” – mondta Orbán Viktor az Indexnek Magyar Péter azon kijelentéséről, hogy a vasárnapi eredményeket látva lőtávon belülre került a Fidesz. Bár két mandátumot is elvesztettek, a miniszterelnök kijelentette:

„… néha be kell érni az Európa-rekorddal is. Ezen a versenyen mi azt állítottunk fel, mert Európában senki – leszámítva persze a szokásos máltai munkáspárti kiemelkedő eredményt – nem kapott megközelítőleg sem olyan támogatást, mint mi.

Ma a kontinensen bármelyik párt, amelyik indult ezen a választáson, szívesen cserélne velünk. Miért lennék elégedetlen?”

Hozzátette: „ebben a béke- és háborúpárti küzdelemben 1-0-ra mi vezetünk Európában, a félidőt most lefújták, az Egyesült Államokban rendezik a másodikat, ott is jó esély van nyerni.” Szerinte a régóta áhított jobboldali fordulat Európában „karnyújtásnyi közelségbe került.” Ha össze tudna fogni az Európai Konzervatívok és Reformisták és az Identitás és Demokrácia, amihez csatlakozna a Fidesz, akkor a második legnagyobb frakció jönne létre az Európai Parlamentben. „A kulcskérdés az, hogy az olasz és a francia elnökasszony meg tud-e egymással egyezni. Ha igen, akkor a jobboldali fordulat nem csupán egy lehetőség, hanem tény lesz Európában” – tette hozzá.

Az önkormányzati választás eredményeiről Orbán megállapította, hogy

„vidéken vannak fájdalmas veszteségeink és fantasztikus győzelmeink is. Fáj Szolnok és Győr elvesztése is, bár utóbbiban csak a polgármesteri széket nem sikerült megszereznünk, 15 választókörzetből 14-ben ugyanis győztünk.”

Szerinte a győri eset tanulsága az, hogy „ha valahol régi rendezetlen ügyeket nem tudunk lezárni, azok előbb vagy utóbb, de utolérnek bennünket. Itt a Borkai-ügy ért bennünket utol, azért vesztett a polgármester.” Szentkirályi Alexandra sikertelenségéért Tarlós Istvánt okolja, mert párton kívüli főpolgármesterként működött, ezért

„nem hozta magával a Fidesz és a polgári nemzeti keresztény közösség felépítését és megerősítését a fővárosban, így Szentkirályi Alexandra körhátrányból indult. Én azok között voltam, akik hallgattak rá, amikor azt mondta, hogy változásra van szükség Budapesten, de ezt a változást ő most nem tudja elérni, ezért visszalép. Végül a fővárosiak többsége nem így gondolta. Ezt mint miniszterelnök és mint budapesti lakos elfogadom és tudomásul veszem.”

Arról, hogy megrendült-e valaha Gulyás Gergely felé egykori barátja, Magyar Péter miatt, Orbán azt mondta, hogy

„Gergelynek bőségesen van dolga, hogy az ezzel kapcsolatos ugratásokat elhárítsa, de ez nem több mint öltözői cikizés. Abból viszont az erősebb fajta. Jól tűri.”

Magáról Magyarról kijelentette:

„Mi soha nem tekintettük őt a Fideszből kiugrottnak. Az csak az ő legendája, hogy a belső körökhöz tartozott, erről ugyanis a Fidesz belső köreinek nincs tudomása. Megkapta az igazságügyi miniszter férjének kijáró udvariasságot, de egész egyszerűen nem volt soha a radarunkon.”

Arra a kérdésre, hogy tizenhét év után miért pont most ad interjút az Indexnek, Orbán azt válaszolta, hogy

„Önök túlélték az elmúlt tizenhét évet, amihez ezúton is gratulálok. Izgalmas és fontos

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább