Belföld Külföld

Orbán Viktor lehet a vezérszónok a nemzetközi jobbos „dzsemborin”

Orbán Viktor lehet a vezérszónok a nemzetközi jobbos „dzsemborin”

„Az egész nyugati civilizáció” döntéshozóit és véleményformálóit várja Budapestre márciusban az Alapjogokért Központ – jelentette be a szervezet vezetője. Szánthó Miklós elmondta, az amerikai Conservative Political Action Conference (CPAC) mintájára szervezik meg a CPAC Hungary nevű eseménysorozatot, amely főszónokának a magyar miniszterelnököt kérték fel.

A sajtótájékoztatóra Matt Schlapp, az American Conservative Union elnökének köszöntőjével melegítettek az Alapjogokért Központban. Schlapp elmondta, izgatottan várja a magyarországi eseményt, amelyet, s ezt már Szánthó Miklós jelentette be, március 25-26-án rendeznek meg a budapesti Várkert Bazárban.

 

Az amerikai konzervatívok legnagyobb, 1974 óta évről évre megrendezett seregszemléjének rendszeres vendége az amerikai elnök – ha republikánus színekben regnál – így Ronald Reagentől Donald Trumpig –, a jobboldalt meghatározó politikusok, akadémikusok, újságírók, influenszerek és celebek. Ehhez hasonlót szeretnének Budapestre hozni az AK és az amerikai konzervatívok közös szervezésében, ám a CPAC Hungary névre keresztelt közös „dzsembori” célja nem csak magyar és amerikai, hanem a világ minden tájának konzervatívjait felvonultatni, beleértve Ausztráliát, Ázsiát vagy éppen Dél-Amerikát.

Világ konzervatívjai, egyesüljetek!

„A tematika az Isten, haza, család hármas egységére fog épülni, ami magyarosan hangzó szlogen, de jól kifejezi azt az értékrendet, amely ellen átfogó globális támadás zajlik” – fogalmazott Szánthó, aki szerint akár még „köszönetet is mondhatnánk a liberálisoknak, mert olyan össztűz alá vették ezen értékeket”, hogy ezzel „megtették nekünk konzervatívoknak azt a szívességet hogy magunk mögött hagyjuk azokat az minket szétválasztó témáka és ügyeket, és azokra a valóban fontos ügyekre koncentráljunk, amelyek összekötnek minket” – mondta az AK igazgatója. Kifejtette: a társadalmi igazságosság és a politikai korrektség nevében a civilizáció zsidó-keresztény alapjait, a nemzeti identitást és szuverenitást, valamint a család szentségét – illetve a férfi és női nemi szerepek, valamint a gyerekeink számára a megfelelő nevelés kiválasztásához való jogot – támadják világszerte, ebben „minden

partnerünkkel egyetértettünk Brazíliától Ausztráliáig” – szögezte le. Éppen ezért fontos megmutatni, hogy a nemzeti-konzervatív erők nemzetközi szinten is együtt tudnak működni, ez a CAPC Hungary célja is.

Szánthó Yozam Hazonyt idézve kijelentette, „a legfontosabb szellemi erők konzervatív irányból jönnek”, ezen belül szerinte Magyarország a konzervatív ellenforradalom szellemi életének középpontja, s ebben a közdelemben az AK-nak és partnereinek vezető szerepet kell vállalnia. Egyúttal bejelentette, hogy főszónoknak Orbán Viktor miniszterelnököt kérték fel, a vendégek tekintetében pedig eddig amerikai szenátorok és véleményformálók, EP-képviselők, európai think-tankek vezetői mellett olyanok jelezték már most részvételi szándékukat, mint Eduardo Bolsonaro, a brazil elnök fia, Santiago Abascal, a spanyol VOX párt elnöke.

A mainstream sajtótól semmi jót nem várnak

Az időzítés – alig egy héttel a magyarországi választások előtt – ugyancsak nem véletlen: „reményeink szerint ez is segít megmutatni együtt erő vagyunk, szerteszét gyengeség” – mondta Szánthó.

A sajtóvisszhangra vonatkozó kérdésünkre egyenesen úgy fogalmazott: reménykedik abban, hogy „sikerül még inkább frusztrálttá tenni a nemzetközi liberális mainstream sajtót”,

hiszen már az esemény bejelentése óta (jobban mondva már azt megelőzően, annak pedzegetésekor) sokat cikkezett a nyugati sajtó, például a The New York Times arról, hogy az amerikai és a magyar jobboldal együttműködése milyen veszélyes, kárhoztatták őket azért, mert hasonló, és a mainstreamtől eltérő nézeteket vallanak például a határvédelem vagy az adópolitika tekintetében, s a budapesti rendezvény is megkapta már a magáét, amelyet „veszélyfelhőként” is azonosítottak. De, ahogy a korábbi támadások, ez is segít összekovácsolni a különböző országok jobboldali szervezeteit, figuráit – vélekedett, hozzátéve, a „józan, megfontolt, értékorientált konzervatív sajtó részéről ugyanakkor kiemelt érdeklődés övezi az eseményt”.

Nyitókép: MTI/Benko Vivien Cher

Forrás: Mandiner,

 

 

 

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább