Amikor 2016-ban Donald Trump először nyert, akkor a demokraták átmenekültek Brüsszelbe. Most ugyanez történik: Soros György elvesztette a csatát Amerikában. Amerikát felszabadította Donald Trump – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor.
„Ezért nekünk, európaiaknak most egy nagyon nehéz időszakkal kell szembenéznünk, és egyetlen célunk lehet: ki kell őket szorítani Brüsszelből” – folytatta.
„Fel kell őket pakolni egy hajóra, és haza kell őket küldeni Amerikába.”
A kormányfő felhívta a figyelmet, ha ezt nem tesszük meg, akkor Brüsszel lesz az új Washington, akkor az amerikai demokraták politikáját fogják Brüsszelben folytatni, és az ellentétes az európai emberek és a magyar emberek érdekével is.
„A legnagyobb korrupciós botrány, ami létezik a politikában az, hogy Brüsszel Soros György zsebében van.”
Hozzátette, a Soros-hálózatot tekintélyes részben ma a brüsszeli költségvetésből finanszírozzák. Nyilvánvalóan meg vannak vásárolva a képviselők, brüsszeli bürokraták, komoly döntéshozók, akikhez bejárása van Soros Györgynek, rendszeresen fogadják a Soros-hálózat képviselőit. Ők be vannak oda épülve.
„Ha van korrupció, akkor ez az!”
Mint fogalmazott, fel kell számolni ezt a botrányos állapotot, és a legfontosabb, hogy a Brüsszelből kapott pénzügyi erőforrásokat egész egyszerűen vissza kell venni.
„Az a mi pénzünk, azt nem lehet odaadni a Soros-hálózatnak. Az utolsó fillérig el kell őket számoltatni, és a jövőre nézve pénzt nem szabad nekik adni!”