Kiemelt

Orbán Viktor: Az orvosok készen állnak arra, hogy mindenkit beoltsunk

Januárban minden hétvégén oltási akciónapok lesznek, emellett hétköznapokon is többször lehet majd regisztráció nélkül oltakozni.

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott interjút péntek reggel. A beszélgetés elején elmondta, hogy ha nincs is vége a járványnak, ez nem jelenti azt, hogy ne kelljen védekezni.

Az oltás üti az omikront”

– tette hozzá. Elmondta, hogy egyetlen védekezési eszközünk van az omikron variánssal szemben, az oltás. A szülőket arra kérte a miniszterelnök, hogy fontolják meg a gyermekek beoltását, mivel az oltásnak majd fontossága lesz az iskoláztatásban is. „Minden hétvégén van oltási akciónap” – tette hozzá.

Fontos változások az igazolvány körül

Az omikron variánsnál teljesen más szabályok érvényesek. Mivel a lefolyása is gyorsabb, ezért kellett több dolgon is változtatni. A karantén hossza 7 napra rövidül, és 5 nap után negatív teszttel véget ér. Az iskolákban a karantén is csak az oltatlanokra vonatkozik majd.

„A védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá válik”

– tette hozzá a kormányfő.

Válság idején nincsen normativitás a gazdaságban

A miniszterelnök nyilatkozott az élelmiszerárstopról is.

„Válság idején nincsen normativitás a gazdaságban”

– vélekedett az unorthodox gazdasági intézkedésről. Az infláció negatív hatásaitól kell megvédeni az embereket, így lehet csak eredményt elérni. Hatalmas szociális feszültséget okoz Nyugaton az elszabaduló energiaár.

A baloldalra nem lehet számítani

Orbán Viktor közölte, hogy 90 napra vezetik be az árstopot. „Brüsszelben nem a józan ész, hanem kizárólag a piaci dogmák érvényesülnek” – tette hozzá. A kormánynak nem szabad, hogy csak nézze a folyamatokat, a kormánynak nem csak piaci szempontokat kell képviselni – mondta a miniszterelnök.

„Teljesen észszerűtlen dolgokat mond a baloldal és nem lehet rájuk számítani.”

A baloldal megnyilvánulásai kapcsán elmondta, hogy a baloldali pártok tévedésben vannak. Amikor az alapvető élelmiszerek áfáját 5 százalékra csökkentette a kormány, akkor azt a most kritizáló pártok nem szavazták meg.

Sorosista támadások Brüsszelből

Sokak szerint Brüsszelben van a legtöbb tudás, mivel nagyváros, viszont a miniszterelnök arról is beszélt, hogy ez nem így van. „Nagy különbség van egy francia középváros és egy magyar középváros között is, tehát a döntéseket helyben kell hozni” – jelentette ki. A kormányfő kifejtette, hogy természetesen újabb brüsszeli támadásokra számít.

A gyermekvédelmi népszavazás kapcsán elmondta, hogy ha valami nem tetszik Sorosnak, akkor Dunja Mijatovic szokott megszólalni.

„Magyarországon a felnőttek úgy élnek, ahogy akarnak”

– jelentette ki Orbán Viktor. A mostani népszavazásról elmondta, hogy a gyerekekről szól majd, a gyermekek védelmében jött létre.

A német többszáz fős pedofilhálózatról

Orbán Viktor nyilatkozott arról is, hogy Németországban egy többszáz fős pedofilhálózatot buktattak le a minap. „A modern világban az olyan jelenségek felerősödtek, amik ellen védekezni kell” – mondta. Az egyik ilyen jelenség, hogy bizonyos szexuális szokásokat népszerűsíti az állam, vagy az iskolai rendszer – tette hozzá.

(Mandiner)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább