Belföld

Orbán Viktor a szociknak: Veszélyes, ha politikusok a matematika területére kalandoznak

A miniszterelnököt is kérdezték képviselők az Országgyűlés hétfői ülésén.

 

Harangozó Tamás (MSZP) kifejtette: a kormány tudja, hogy jövő tavasszal a választások után a Fidesz kétharmada megszűnik, és arra is készülnek, hogy a kormányzásból is kiesnek, ezért az ország vagyonát és a politikai hatalmukat elkezdték kimenteni. Ezért a járvány alatt alaptörvényt módosítottak, hogy a közpénzt magánalapítványokba mentsék, a legfőbb ügyész kétharmados leválthatatlanságát most hozzák a parlament elé, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökét inkább lemondatják, hogy kilenc évre kinevezzenek egy másik embert, a bányafelügyeletet pedig megszüntetik és „berakják a Rogán-féle új mutyi hivatalba” – sorolta.

Azt kérdezte a kormányfőtől, hogy a következő 5-6 hónapban milyen tervek vannak még a tarsolyában.

Orbán Viktor azt mondta: „a választási eredmény eldöntését bízzuk a választópolgárokra”. A kinevezéseket és a megbízásokat illetően ezután is a hatályos törvények betartásával járnak el, és a képviselő azt mégsem kérheti tőle, hogy szocialistákat nevezzenek ki fontos pozíciókba – fogalmazott.

Harangozó Tamás közölte: 49 százalékot kapott a Fidesz az előző választáson, ebből összetákoltak egy kétharmadot, de semmilyen joguk nincs arra, hogy a közjogi vagy a választójogi szabályokat a választás előtt átírják.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább