Belföld

Orbán: Meg kell állítani a genderőrületet!

„Meg kell állítani a genderőrületet!” – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Egerben, ahol a gyermekvédelmi népszavazásban feltett kérdések elutasítása, és a Fidesz-KDNP helyi jelöltje, Pajtók Gábor mellett kampányolt.

Azt mondta: ha elmegyünk és négy nemmel szavazunk, akkor a kérdést a népszavazással hosszú időre le is rendezzük. „Az anya nő, az apa férfi, a gyerekeinket hagyják békén!” – hangsúlyozta.

Kijelentette azt is, hogy a népszavazás tétje, „megőrizzük-e a józan eszünket”. Úgy folytatta: Magyarország egy szabad ország, a felnőttek eldöntik, hogy hogyan akarnak élni. „Nem is akarunk mi ebbe beleszólni.

„De a gyerekek, na az a vörös vonal” – fogalmazott.

Szerinte azért kell most népszavazást tartani, hogy világossá váljon, „ezeknek a marhaságoknak”, idegen divatoknak nem szabad bejutniuk az iskolákba.

Hozzáfűzte: ha a gyerekeket az iskolában olyan hatások érik, amelyek a szülők dolgát megnehezítik, akkor az iskola olyasmit csinál, amire nem kapott felhatalmazást.

„Mi elvárjuk a tanároktól, elvárjuk az iskolától, hogy ne neveljék át a gyerekeinket.”

Nem adtuk át a jogunkat soha senkinek, hogy más határozza meg helyettünk, mikor, hogyan kell a gyerekeinket szembesíteni az életnek ezekkel a nagyon nehéz kérdéseivel” – hangsúlyozta, hozzátéve: ez a szülő dolga, ezt a jogot pedig meg kell védeni, különben elveszik.

(MTI)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább