Magyarország megkapta a garanciákat arra, hogy a békéhez vezető saját belátása szerinti legrövidebb utat kövesse – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, miután Jens Stoltenberggel, a NATO-főtitkárával tárgyalt Budapesten.
Orbán Viktor kijelentette, ebben a kérdésben ugyan Magyarország álláspontja eltér a NATO-tagállamok többségétől, de nem kívánja blokkolni a más országok által szorgalmazott döntéseket.
„Minden, a NATO területén kívüli katonai akció csak önkéntes lehet” – emelte ki a megbeszélés után Orbán Viktor.
„Azt kértem a főtitkár úrtól, hogy tegye világossá, hogy minden NATO-területen kívüli katonai akció, a NATO szabályai és a hagyományaink alapján csak önkéntes jellegű lehet, ezt a mai tárgyaláson megerősítette a főtitkár úr, és így Magyarország megkapta azokat a garanciákat, amelyekre szükségünk van, különös tekintettel arra, hogy a néhány nappal ezelőtti európai parlamenti választáson a legfontosabb eldöntendő kérdés a háború és a béke kérdése volt. A magyar polgárok arra adtak mandátumot, azt a megbízását erősítették meg a magyar kormánynak, hogy Magyarország és NATO-területen kívüli katonai akciókban, azon kívül fennálló háborúban ne vegyen részt” – fogalmazott a miniszterelnök.
A NATO-főtitkára, Jens Stoltenberg elmondta: Magyarország mindig fontos NATO-szövetséges volt, s otthont ad a többnemzetiségű hadosztályközpontnak. Magyarország nyilatkozatát, hogy elkötelezett NATO-szövetséges marad, Stoltenberg nagyra értékelte.
„Magyar katonai személyek nem fognak részt venni a műveletekben” – foglalta össze a megbeszéléseket.