Külföld

Olasz lap: Ursula Megfenyegette az olaszokat

Az Európai Bizottság elnöke arról is beszélt, hogy a vasárnapi, olaszországi választások jelöltjei között vannak „Putyinhoz közel álló alakok” is.

 

Ursula von der Leyen a közelgő olaszországi szavazások kapcsán úgy nyilatkozott, hogy

 

„ha a dolgok rossz irányba mennek, akkor vannak eszközeik, mint például Lengyelország és Magyarország esetében”

– idézte az Európai Bizottság elnökét a Il Corriere della Sera című olasz lap.

 

Von der Leyen emellett hangsúlyozta, hogy a vasárnapi, olaszországi választások jelöltjei között vannak „Putyinhoz közel álló alakok”.

 

„Vagy Orbán Viktor magyar miniszterelnök mellett áll a jobboldal vagy a demokratikus államok mellett”

A Bizottság elnöke utalt az Európai Parlament egy hete meghozott döntésére, amely elfogadta azt a jelentést, amely elítéli „a magyar kormány szándékos és szisztematikus kísérleteit az európai értékek aláásására”, és a Magyarországgal szembeni intézkedések megtételére buzdítja az uniós intézményeket. A szöveg kimondja, hogy „az olyan értékek, mint a demokrácia és az alapvető jogok nagy veszélyben vannak”.

 

Emma Bonino, olasz liberális politikus szerint

 

„vagy Orbán Viktor magyar miniszterelnök mellett áll a jobboldal vagy a demokratikus államok mellett”

– idézte a politikust a lap.

 

(Mandiner)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább