Külföld

Nyomozás indult egy belga liberális EP-képviselő ellen

Az európai uniós források helytelen kezelésének gyanújával indított nyomozást a belga rendőrség a flamand liberális párt (Open VLD) egyik tagja, Hilde Vautmans európai parlamenti képviselő ellen – jelentette kedden a vrt.be belga hírportál.

A Renew Europe (Újítsuk meg Európát!) EP-frakció soraiban ülő politikus több korábbi alkalmazottja májusban azt mondta a Knack című belga hetilapnak, hogy Vautmans a saját munkaköréhez nem kapcsolódó ügyekkel bízta meg őket.

A hatóságokat az európai ügyészség hivatala szólította fel nyomozásra.

Vautmans tagadta az ellene felhozott állításokat, a Belga belga hírügynökségnek pedig azt mondta, nincs tudomása semmilyen nyomozásról, az erről szóló hírekről pedig csupán a sajtóból értesült.

Hangsúlyozta, hogy az uniós forrásokat minden esetben a vonatkozó jogszabályokkal összhangban használta fel és kiemelte: amennyiben valóban folyik eljárás ellene, teljes mértékben együtt fog működni a hatóságokkal, és ezért szeretné, ha mielőbb meghallgatnák.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább