Belföld

Nézz az égre! Együtt fog ragyogni a Hold, a Venusz és a Jupiter

Csodás látványban lesz része annak, aki csütörtök és péntek éjszaka feltekint az égre.

Március 23-án és 24-én az éjszakai égbolt három legfényesebb égiteste, a Hold, a Vénusz és a Jupiter formáz szabad szemmel is könnyen megfigyelhető együttállást az égen, közölte honlapján az Origó az MTI információit.

– A Vénusztól öt fokra járó Uránusz is „beáll a sorba”, bár a bolygót csak távcsővel lehet majd megpillantani. Az égitestek megfigyeléséhez nem kell semmilyen segédeszköz, elég, ha a kitakarástól mentes nyugati horizont fölé tekintünk. A március 23-i együttállás 18 óra 30 perckor lesz jól látható. A halványabb Jupiter hat fokkal, az éppen kétnapos holdsarló 17 fokkal, a Vénusz pedig 26 fokkal jár majd a horizont fölött – számolt be róla a portál, s hozzátették, március 24-én a holdsarló feljebb emelkedik, már a Vénusznál is magasabbra ér.

Érdemes lesz az együttállást az egyre sötétedő égen tovább követni, mert egyre szebb részletek bukkannak majd fel.

Egy kézi kistávcsővel nem csak a holdtengereket lehet majd megfigyelni a Hold megvilágítatlan oldalán, de kis szerencsével még a holdsarló csúcsáról látszólag elváló világító krátercsúcsok is láthatók lesznek. A holdsarlótól 3 fokkal balra fölfelé irányítva kézitávcsövünket, az Uránusz bolygót is megpillanthatjuk egy zöldes színű, halvány csillagként, áll a közleményben.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló Uránusz-észlelésre buzdítja azokat, akik szívesen kémlelik az égi jelenségeket, s kérik, hogy a bolygóról készült rajzokat, fényképeket töltsék fel a Magyar Csillagászati Egyesület Észlelésfeltöltőjére vagy küldjék el a csillagvizsgálónak, és feltöltik ők.

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább