Belföld

Nézőpont: A Fidesz-KDNP 53, a baloldali összefogás 45 százalékon áll

olvasási idő:36 másodperc
Ez alapján a kormánypártok 76, a baloldal 30 képviselői helyre pályázhat.
A jelenlegi közvélemény-kutatások alapján a Fidesz-KDNP 53, a baloldali ellenzék 45 százalékon áll – mondta el Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója a „Ki nyer ma?” című kutatói konferencián a Magyar Nemzet beszámolója szerint.

A kutatási igazgató elmondta mindez mandátumbecslés szintjén azt jelenti, hogy a Fidesz-KDNP 76, az ellenzéki pártok összesen 30 mandátumot tudnának szerezni, ha most vasárnap lennének a választások – derül ki a cikkből.

Nagy Dániel megjegyezte, az idei évben nagyjából stabil pártpreferenciákat láthatunk, a Fidesz-KDNP-re általánosságban 50 százalék fölötti, az összellenzékre négy és 50 százalék közötti támogatottság jellemző, amely a kormánypártoknak 2,5 millió (plusz-mínusz pár százezer), utóbbinak nagyjából 2 millió szavazót jelent.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább