Gazdaság Külföld

Németországban milliók nem tudják majd kifizetni a fűtési költségeket

Bezzegnyugaton meg sem érzik az emberek az energiaárak növekedését, a virágcseréppel fűtő öregasszonyról készült kisfilmet csak viccnek szánta a német katasztrófavédelem, mi azonban mind megfagyunk itt a posványos tízmillió mélyszegény országában – legalábbis a baloldali média így számolt be az Európát sújtó energiaválságról, természetesen folyamatosan hozzátéve, hogy a rezsicsökkentés semmit sem ér, de mégis úgy fáj, hogy a kormány “elvette”. A német sajtó azonban kissé más képet fest a valóságról: a Welt például arról számolt be, hogy több millióan nem tudják majd kifizetni a téli fűtési szezon költségeit Németországban.

A németországi Bérlők Szövetsége attól tart, hogy a magas energiaköltségek sokakat anyagilag megviselnek majd. „Milliókról beszélünk” – idézte a szervezet elnökének a Weltben megjelent kijelentéseit a Mandiner. Lukas Siebenkotten hozzátette, különösen érintettek azok, akik az állami támogatás felett fogyasztanak. Ennek tompítása érdekében a lakhatási támogatás reformját javasolja a szövetség többek között. véleményük szerint „jelentősen meg kellene emelni a lakhatási támogatást igénylők jövedelemhatárát”. Siebenkotten azt is követelte, hogy azok a bérlők, akik nem tudják fizetni a magas energiaköltségeket, kapjanak kétéves adóssághalasztást. A bérlők egyesülete már június végén bemutatta az igények egy részét egy 9 pontos tervben – tették hozzá.

A Welt emlékeztetett arra is, hogy Olaf Scholz kancellár a közelmúltban kormányzati segélyintézkedésként bejelentette a lakástámogatás reformját. A cikkben kitértek rá, hogy az árak meredek emelkedése mögött az áll, hogy az Ukrajnát február végén megszálló Oroszország erősen korlátozta gázszállítását az Északi Áramlat 1 balti-tengeri vezetéken keresztül. 

Forrás: Mandiner; Fotó: Képernyőfotó

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább