Külföld

Németországban él a világ első queer rabbija

Helene Shani Braun lesz hamarosan Németország legfiatalabb női rabbija – írja a telex.hu.

A fiatal ráadásul az első, aki vállaltan queerként (vagyis nem heteroszexuális, és nem a hagyományos genderrendszerbe illeszkedő) lesz zsidó vallási vezető Németországban. Ő az egyik főszereplője a Deutsche Welle riportjának, amelyben a női rabbik világát mutatják be.

Braun mellett szerepel egy másik női rabbi is, Gesa Ederberg, aki arról beszél, hogy korábban gyakran volt olyan, hogy emberek kimentek a teremből, amikor meglátták, hogy egy nő a rabbi. Ezért kénytelen volt idő előtt érkezni a szertartásokra és leülni a helyére. Ederberg a ’90-es években vette fel a zsidó vallást, ma pedig annak a berlini Új Zsinagógának a vezetője, ahol az első női rabbi, Regina Jonas is dolgozott. Jonast 1935-ben avatták fel, de később meggyilkolták a nácik a zsidósága miatt.

A fiatal Braun egyébként azért is állt ki, mert azt vette észre, hogy senkihez nem tud fordulni tanácsért a queersége miatt, ezért úgy döntött, hogy ő lesz az a rabbi, aki ezt felvállalja. Ezen kívül szeretné láthatóbbá tenni a mindennapi zsidó életet, amiről szerinte semmit, vagy csak nagyon keveset tanítanak az iskolákban. Braun példája egyébként jól mutatja, hogy “mennyit fejlődött a modern zsidóság” , és mennyivel “nyíltabbá vált” az évek során.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább