Belföld

Németh Szilárd az ellenzék rezsipolitikájáról: Volt már ilyen, hadikommunizmusnak is hívták

Európában egyedül Magyarország kormánya tudta megvédeni a lakosságot a kontinenst sújtó energiaválságtól, azonban az ellenzék szerint nekünk is meg kellene adnunk magunkat és rezsicsökkentés helyett azokhoz csatlakozni, akik már arra készülnek, hogy fűtési kimaradásokkal és áramszünetekkel kell szembenézniük télen. Németh Szilárd a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt a baloldal hozzáállásáról, mint fogalmazott, hihetetlen nagy energiaválság feszíti Európát és ezt szeretnék Magyarországra is behúzni Márki-Zay Péterék, hiszen a hihetetlen magas rezsiszámláktól kizárólag a rezsicsökkentés védte meg a magyar családokat.
Németh Szilárd szerinta baloldal miniszterelnök-jelöltjének a rezsicsökkentést bíráló szavai beleilleszkednek abba a sorba, “amit már megszokhattunk”, példaként említette erre “Bangónénak a patkányozását”. A kormánypárti politikus kifejtette, a baloldali miniszterelnök-jelölt úgy szeretné hitelessé tenni a mondandóját, hogy elkezdi gyalázni, gúnyolni, pocskondiázni azokat, akik nem értenek vele egyet, vagyis a magyarok nagy többségét.

„Szerintem ez megengedhetetlen”

– jelentette ki Németh Szilárd, hozzátéve: Márki-Zay Péter a gúnyolódáson túl valójában “veretesen beismerte”, hogy miniszterelnökké választása esetén a “teljes rezsicsökkentést úgy, ahogy van eltörölné”. Kiemelte, a baloldal 2002-ben azt ígérte, hogy nem lesz gázáremelés, majd mégis tizenötször megemelte a gáz és a villany árát, aminek eredményeként előbbi háromszorosára, utóbbi kétszeresére drágult. A baloldal mindenben szeretné teljesíteni a brüsszeli elvárásokat, egy olyan energiaunió létrehozását, amelyben az árakat a piac szabályozza – mondta Németh Szilárd.

„Jól látható, hogy ennek mi a következménye Németországban, Ausztriában, ahol idiótábbnál idiótább filmeket forgatnak arról, hogy mit kell majd akkor tenni, ha nem lesz gáz, meg nem lesz villany” – fogalmazott.

Németh Szilárd szerint van egy másik következménye is annak, amit Brüsszel erőltet Európára: a gáz ára ötszörösére, a villany ára kétszeresére emelkedett egy éve alatt, valamint “egekben vannak a benzin- és a gázolajárak”. Nem véletlen az, hogy vannak országok, amelyek szintén alkalmaznák a magyar kormány nyolc éve sikeresen alkalmazott rezsipolitikáját – mondta a Fidesz alelnöke hangsúlyozva, hogy ennek alapja, hogy a kormány úgy tudja megvédeni a családokat és fenntartani az energiaszolgáltatás biztonságát, hogy nem a profitot helyezi előtérbe, hanem a magyar családok érdekeit.

Arra is kitért, hogy amikor 2002-2010 között külföldi kézben voltak az energiaszolgáltatók, akkor azok azért kaptak tizenötször lehetőséget áremelésre, mert azt mondták: “a magyarok nem akarnak fizetni és ezért nekik nincs meg a megfelelő hasznuk”. Németh Szilárd aláhúzta, bár teljes képtelenségnek hallatszik, amiket a baloldal miniszterelnök-jelöltje mond, de szerinte valóban azokat a programokat támogatná, hogy “az emberek cseréljék le kis autókra a családi autójukat, vagy egyáltalán ne is járjanak autóval, tartsanak majd különböző szüneteket a szolgáltatás igénybevételével, nehogy nagyon megterheljék az egész rendszert”.

„Volt már ilyen, hadikommunizmusnak is hívták ezt annak idején” – mondta a Fidesz alelnöke.

Németh Szilárd kitért arra is, a főpolgármester “már lebukott” a Városháza-ügyben, miután először “bujkált, majd magyarázkodott, összevissza beszélt”, mindent megtett, hogy “terelje a figyelmet erről a hihetetlen korrupciós botrányról, ami átlengi az ő vezetése alatt az egész Városházát”. Elmondta, biztosan nem tud majd megfelelően működni a Városháza-ügy feltárására létrehozott fővárosi vizsgálóbizottság, mert a testület a főpolgármester javaslatára nem hallgathatja meg Bajnai Gordon volt miniszterelnököt.

„Jól látható, hogy mindent el akarnak takarni, de világos mindenki előtt, hogy mi zajlik a Városházán” – mondta.

Kiemelte, “itt előre lejátszott ügyek vannak, ezekért mindenféle jutalék jár az embereknek, hol 10 százalék, hol 20 százalék” és ugyanebben a rendszerben szerettek volna túladni a Városházán, “ha úgy tetszik a munkahelyükön”. Ez teljesen megdöbbentő, de nem újdonság, hiszen 2010 előtt “Demszkyék és Gyurcsányék ugyanezt csinálták: emlékszünk még a Posta-székház-botrányra, a MÁV-székház-botrányra” – mondta Németh Szilárd.

Forrás: Pesti Srácok

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább