Kiemelt Külföld

Német bíróság: Lehet felmosórongy a szivárványzászló

Pride ellentüntetők előadásának része lett volna…

A münsteri Észak-Rajna-Vesztfália Felsőbb Közigazgatási Bírósága szeptember 4 – i ítéletében kimondta, hogy az LMBTQ ellenes tüntetők felmosórongynak használhatják a szivárványos zászlót a Pride-ellenes perfomancuk során.

A határozat szerint az észak-rajna-vesztfáliai kérelmező stand-up gyűlést tervezett, mely gyűlés során „színpadi bemutató” részeként vízben oldódó krétával olyan jelszavakat írt volna a földre,, az úttestre,  amelyek – szerinte – az LMBTQ mozgalomhoz kapcsolódnak (például a „korai szexualizációról” vagy a „gendernyelvről”), majd ezeket egy seprű köré tekert, vízzel átitatott szivárványos zászlóval letörölte volna”.

Az akciót során a kérelmező  „Így használja a szivárványos zászlót a gyermekek érdekében”, szlogent mondta volna.

A kérelmező kifejtette, hogy ellenzi az „agresszív LMBTQ propagandát”, amely többek között a „pedofília bagatellizálásában” nyilvánul meg.

Azonban az észak-rajna-vesztfáliai kerületi rendőrhatóság megtiltotta a szivárványos zászló ilyen „becsmérlő” használatát. A kerület azzal érvelt, hogy ez nem csak a Pride résztvevőinek megvetését vonná maga után, hanem a köznyugalmat is veszélyeztetné.

A kérelmező azonban panaszt tett ez ellen a bíróságon. Az elsőfokon eljáró arnsbergi Közigazgatási Bíróság ezután feloldotta a tilalmat.

A Közigazgatási Bíróság szerint az LMBTI-ellenes kérelmezők célja nem „a Pride-gyűlés résztvevőinek rágalmazása, megsértése” volt. A szivárványzászló „felmosórongyként” való felhasználása nem egy agresszív megközelítést jelent, amely erőszakos összbenyomást kelthet. Az utca felmosása semleges cselekedet.

A bíróság továbbá azzal érvelt, hogy bár az akció „provokatív kifejezési forma” , azt „festői ábrázolásként” védi a gyülekezési szabadsághoz való alapvető jog. Ennek megfelelően kizárta a bíróság, hogy a közbiztonságra közvetlen veszélyt jelentene kérelmező LMBTQ-ellenes „előadása”, még a választott helyszínen is.

A fellebbezését követően a Közigazgatási Felsőbíróság másodfokon helybenhagyta ezt a döntést.

Németországban a német és az európai zászló becsmérlése, „megsértése”  tiltott a büntető törvénykönyv szerint, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az elkövető.  „Idegen állam zászlaját” nem lehet „megsemmisíteni vagy megrongálni és ezáltal becsmérelni”; a büntetés itt legfeljebb két év. A nem állami zászlókra viszont nincsen jogi védelem.

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább