Külföld

Nem kívánatos személynek minősített tíz nagykövetet Erdogan

Utasítást adtam a külügyminiszterünknek: haladéktalanul adják át a nem kívánatos személlyé nyilvánító dokumentumot a tíz nagykövetnek” – jelentette ki Erdogan.

 

Nem kívánatos személynek minősített tíz törökországi nagykövetet a török államfő. Recep Tayyip Erdogan ezt maga jelentette be szombaton – írja a Neokohn.

 

A nagykövetek – köztük az Egyesült Államok, Franciaország és Németország diplomáciai képviseletének vezetője – a négy éve fogva tartott Osman Kavala üzletember pereinek „késleltetése” miatt bírálták a hét elején a török igazságszolgáltatást,

 

és a férfi azonnali szabadon engedésére szólították fel Ankarát.

 

Tüntetés és puccskísérlet

 

Osman Kavala ellen jelenleg két törökországi eljárás zajlik, amit széles nemzetközi figyelem kísér, mert a férfi négy éve úgy ül börtönben, hogy eddig még egyszer sem találták bűnösnek. A 64 éves Kavalát 2017-ben először a Gezi parki tüntetések szervezésével összefüggésben tartóztatták le. Ugyan a törvényszék 2020 februárjában bizonyítékok hiányában felmentette őt és társait, Kavala ellen néhány órával később a 2016. július 15-i katonai puccskísérlet okán is per indult.

 

Erdogan „arcátlanságnak” nevezte a nagykövetek közleményét, és elrendelte a diplomaták nem kívánatos személlyé nyilvánítását.

 

„Utasítást adtam a külügyminiszterünknek: haladéktalanul adják át a nem kívánatos személlyé nyilvánító dokumentumot a tíz nagykövetnek” – jelentette ki Erdogan. A nagyköveteket – akik között van még Hollandia, Kanada, Dánia, Svédország, Finnország, Norvégia és Új-Zéland diplomáciai képviselője is – csütörtökön kérették be a török külügyminisztériumba.

 

Kötelezettségszegési eljárás indulhat Ankara ellen

 

A Neokohn arra is rávilágít, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága 2019-ben rendelkezett Kavala szabadlábra helyezéséről, arra hivatkozva, hogy a bebörtönzésével el akarják hallgattatni, és a vádat egyetlen bizonyíték sem támasztja alá. Múlt hónapban az Európa Tanács, amelynek Törökország szinte a kezdetek óta a tagja, azt jelezte,

 

hogy kötelezettségszegési eljárást indít Ankara ellen, ha nem engedi szabadon Kavalát, összhangban az Emberi Jogok Európai Bíróságána határozatával.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább