Belföld Külföld

Négy erdélyi magyar történelmi egyház támogatja a magyarországi egyházak közös nyilatkozatát a házasság védelmében

Négy erdélyi magyar történelmi egyház támogatja a magyarországi egyházak december 9-én közzétett közös nyilatkozatát a házasság, a család és az emberi méltóság védelmében – közölte a Erdélyi Magyar Történelmi Egyházak Vezetőinek Állandó Értekezlete szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint Ferenc pápa budapesti látogatása során is hangsúlyozta, hogy a házasság szentsége egy férfi és egy nő között valósul meg.

A zsidó hagyományban is a nő-férfi kapcsolat házasság általi szentesítése az emberi méltóság alapja – írták.

A nyilatkozatot támogató katolikus és protestáns egyházak, valamint zsidó közösségek képviselői “a Karácsonyra készülve, illetve a Hanuka gyertyáinak fényében, egyben az utóbbi időkben egyre erősödő társadalmi vitákra reagálva ezúton is megerősítjük a házasságra, a családra és az emberi méltóságra vonatkozó zsidó és keresztény értékrend fontosságát” – olvasható a kommünikében.     Az erdélyi felekezetek részéről a támogató nyilatkozatot a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, a nagyváradi, a szatmári és a temesvári római katolikus egyházmegye, az Erdélyi Református Egyházkerület, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Magyar Unitárius Egyház és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház jegyzi.

A magyarországi katolikus, protestáns és ortodox egyházak, valamint zsidó hitközségek képviselői december 9-én közös nyilatkozatban hangsúlyozzák a házasságra és a családra vonatkozó zsidó és keresztény értékrend fontosságát.

Korábbi kommünikéjükben Mózes első könyvéből idéztek: “Megteremtette Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: “Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!”.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább