Külföld

NATO-hadgyakorlatra mentek a svédek és a norvégok, az oroszoktól béreltek hozzá szállást

A márciusi NATO-gyakorlat alatt svéd és norvég katonákat szállásoltak el olyan nyaralókban, amelyeknek orosz politikusok az eredeti tulajdonosaik.

A két ország elismerte, hogy valóban az orosz kézen lévő ingatlanokat bérelték ki a csapataik számára.

A Nordic Response nevű NATO-gyakorlaton 13 tagország vesz részt 20 ezer katonával. A művelethez csatlakozó svéd és norvég katonák számára országaik az észak-norvégiai Troms turisztikai övezetben béreltek szállást. A területen még 2009-ben épültek nyaralóházak abból a célból, hogy bevonzzák a módos orosz turistákat – írta meg az Ukrainska Pravdara hivatkozva a VG.

A svéd sajtó arról írt, hogy a nyaralók olyan orosz politikusokhoz tartoznak, mint a murmanszki polgármester, Viktor Saigin, a duma murmanszki képviselőjének lánya, illetve az orosz nukleáris meghajtású jégtörő hajó flotta (Atomflot) vezetője, Alekszandr Tyimofejev.

A tromsi nyaralókat szokták orosz nyaralóknak is nevezni, mivel a körzetben szinte kizárólag oroszok vásárolták fel az ingatlanokat. A terület emellett katonai szempontból fontosnak számít, mivel a norvég hadsereg főhadiszállása, valamint egy katonai repülőtér is a közelében van.

A svéd fegyveres erők sajtótitkára, Sofia Kalmeberg állítása szerint a katonák számára szállást intéző osztálynak nem volt tudomása az ingatlanok tulajdonosi viszonyairól.

Hozzátette, hogy feltételezhetően a nem áll fenn annak a veszélye, hogy a gyakorlat ideje alatt a nyaralókból bizalmas információk jutottak volna el az oroszokhoz.

A norvég miniszterelnök, Jonas Gahr Stjore az eset után kijelentette, hogy meg fogják vizsgálni, hogy milyen külföldiek rendelkeznek ingatlannal Norvégiában, illetve azt is, hogy a külföldiek jelentenek-e nemzetbiztonsági kockázatot.

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább