Kettős magyar győzelem született a belgrádi úszó-Eb csütörtöki versenynapjának első döntőjében: Milák Kristóf arany-, Kós Hubert ezüstérmet szerzett 100 méteres pillangóúszásban.
Kós a legjobb, míg Milák a harmadik idővel várta a finálét, igaz, utóbbi még a szerdai középdöntő előtt 10 perccel a 100 méter gyors fináléjában volt érdekelt.
A finálé elképesztően szorosan alakulat, a két magyar a második és harmadik helyen fordult, és még öt méterrel a vége előtt is a lengyel Jakub Majerski vezetett, a szám olimpiai ezüstérmese és a 200 méter hát magyar világbajnoka azonban egyaránt hamarabb érintette a falat.
Milák a magyar küldöttség harmadik aranyát szerezte a szerb fővárosban zajló kontinensviadalon.
Kós Hubert a döntő után az M4 Sportnak elmondta, nagyon elégedett az időeredménnyel, előre aláírta volna az 50.96-ot, annak pedig külön örül, hogy ilyen közel került Milák Kristófhoz. Kós kijelentette, a 200 méter hát mellett ezt a számot is biztosan vállalja a párizsi olimpián. Hozzátette, lehet, hogy még egy száma lesz majd a francia fővárosban.
Ábrahám Minna olimpiai szintes idővel ezüstérmet szerzett 200 méter gyorson. Ábrahám a középdöntőben egyéni csúcsát (1:57.96 perc) megjavítva 1:57.65 perces idővel csapott célba, így nem sokkal maradt el az olimpia szinttől (1:57.26), így a legjobb helyen várta a finálét.
A döntőben cseh Barbora Seemanova nagy fölénnyel nyert, a 18 éves Ábrahám pedig óriási csatában másodikként érintette a falat és újabb egyéni csúcsával, négy századmásodperccel, 1:57.22-vel túlszárnyalta az ötkarikás szintet.
„Úgy jöttem ide, hogy szeretnék megvalósítani egy tökéletes versenytervet, abból pedig jön majd egy jó idő. Nekem a szint volt az első, és az, hogy ezüstérmes lettem, szinte hihetetlen. Elképesztően sokat dolgoztam ezért a szintért, nagyon ki lett centizve, de így kellett lennie” – nyilatkozta Ábrahám, aki a vele egykorú Pádár Nikolettel képviselheti majd a magyar színeket Párizsban ebben a számban.
Komoróczy Lora egyéni csúccsal a negyedik helyen végzett 50 méter háton, a magyar versenyző eddigi legjobbját (28.08 másodperc) hat századdal megjavítva csapott célba, két századdal maradt le a dobogóról, a számot az ír Danielle Hill nyerte 27.73-mas idővel.
„Sajnos ezekkel a századokkal valahogy nem vagyok jó barátságban. A pályafutásom során rendszeresen meg kell szenvednem a sikerekért. Hogy ha majd odaérek, akkor jobban tudok örülni” – nyilatkozta az MTI-nek Komoróczy.
Négy magyarból három biztosította helyét a fináléban a középdöntőkből. Női 100 méter pillangón Ugrai Panna egyéni csúcsától (58.93 mp) nem sokkal elmaradva, 59.10 másodperces idővel futamában a hatodik lett, összesítésben pedig a 13. helyen fejezte be szereplését.
Férfi 50 méter háton délelőtt az előfutamból Kós (24.96 mp) és Jászó Ádám (25.33) is egyéni csúccsal jutott tovább, a két magyar ezúttal is azonos futamban kapott helyet. Kós fél órával a 100 méter pillangó fináléja után – ahol ezüstérmet nyert – még vélhetően fáradtabb volt, így 25.07-tel csapott célba, Jászó viszont újabb, ezúttal óriási egyéni csúccsal, 24.97-tel zárt. A pénteki fináléban mindketten ott lesznek, a hatodik és a nyolcadik idővel.
„Úgy néz ki, az első ötven akkor meg is van, már csak a másikat kell hozzátennem. Mindenesetre nagyon boldog vagyok az egyéni csúcs miatt, és hogy életemben először leszek egyéniben Eb-döntős” – nyilatkozta az MTI-nek Jászó, akinek 100 méter háton van olimpiai szintje és az a fő száma.
Női 200 méter mellen Békési Eszter a délelőtti idejét (2:30.63 perc) jelentősen felülmúlva, 2:27.77-es idővel futammásodikként egyből bejutott a fináléba, ahol a hatodik legjobb eredménnyel rendelkezik.
„A délelőtti borzalmas volt, húsz perccel korábban érkeztem a last call roomba, ahol körülbelül ötven fokban ücsörögtem, most nem követtem el ezt a hibát és egy kicsit kellemesebb az idő. Az elmúlt években mindig rágörcsöltem a jó eredményre, de ezt már levedlettem, a holnapi egy örömúszás lesz” – nyilatkozta Békési, aki 4×100 méteres vegyes vegyesváltó tagjaként bronzérmes volt.
Eredmények:
férfi 100 m pillangó, Európa-bajnok:
MILÁK KRISTÓF 50.82 másodperc
2. KÓS HUBERT 50.96
3. Jakub Majerski (Lengyelország) 50.98
női 50 m hát, Európa-bajnok:
Danielle Hill (Írország) 27.73 másodperc
2. Teodora Draku (Görögország) 27.87
3. Adela Spikorska (Lengyelország) 28.00
4. KOMORÓCZY LORA 28.02
Forrás: M4Sport