Belföld

Milliárdokért bomlik frakciókra a baloldal

Súlyos aránytalanságok tapasztalhatók a jelenlegi frakciófinanszírozási rendszerben: bár az előző ciklushoz képest kevesebb baloldali képviselő jutott be az Országgyűlésbe, mégis milliárdokkal több állami támogatást kaphatnak – írta hétfői számában a Magyar Nemzet.

A lapnak Tóth Erik, az Alapjogokért Központ vezető elemzője elmondta, hogy a demokratikus költségek aránytalan megemelkedése miatt felmerülhet a szabályok arányos újragondolása.

A jelek szerint az, hogy a választáson a baloldal közös listával indult, nem csupán szavazatmaximalizálásra irányuló taktika volt: pénzügyi szempontból jól megtérülő befektetésnek bizonyult. Hiába vannak ugyanis a balos közös lista pártjai az előző ciklus kezdetéhez képest nyolccal kevesebb képviselővel jelen a parlamentben, hat frakcióra bomlásuk miatt a most kezdődő ciklusban majd hárommilliárddal több állami támogatáshoz juthatnak, mintha egy közös képviselőcsoportot alkotnának.

Így ugyanis a csaknem 160 milliós frakciós alappénzt nem egyszer, hanem frakciónként kapják meg a pártok, ugyanez vonatkozik a képviselői pénzekre, a felszerelésekre és irodai működési költségekre, a képviselő munkáját segítő keretre, és minden olyan egyéb juttatásra, amely a frakció parlamenti munkáját segíti és amelyekből egy-egy frakció költségvetése összeáll.

Tóth Erik jelezte: a frakcióalapítás lehetőségével a baloldali ellenzéki pártok úgy 2018-ban, mint 2022-ben visszaéltek, és azért volt szükség minél több parlamenti képviselőcsoport létrehozására, hogy a nekik jutó anyagi forrásokat maximalizálni tudják. Etikai és morális szempontból azonban komoly dilemma, hogy a választáson egy országos listát és közös jelölteket állító pártok széttartása elfogadható-e csupán azért, hogy több pénzt vihessenek haza – vetette fel.

A Nézőpont Intézet április végén közzétett közvélemény-kutatása szerint ha külön indulna a választáson a baloldal, csak a Momentum és a Demokratikus Koalíció (DK) jutna be a parlamentbe. Vagyis a hatpárti összefogásban való részvétel leginkább az ötszázalékos bejutási küszöbön billegő pártoknak érte meg. A közös listás indulással hatalmas összegekhez jutottak egyes frakciók.

A választás legnagyobb nyertese pénzügyi szempontból egyértelműen a DK. Előzetes becslések szerint Gyurcsány Ferenc pártja 15 fős frakciójával csaknem 400 millió forinttal kaphat többet az eddigiekhez képest. Az előző ciklusban 64 millió forintos havi parlamenti büdzséjük 97 millióra hízik, ami éves szinten majdnem 1,2 milliárd forintot jelent.

Ha a DK a legnagyobb győztes a baloldalon, akkor a legnagyobb vesztes mindenképpen a Jobbik, amely 2018-ban 26 képviselővel indult a parlamentben, ez később 17 főre csökkent, a mostani ciklusban pedig már csak tízfős frakciót alapíthattak.

Vagyis korábbi, 1,260 milliárdos támogatásuk nagyjából a felére csökken. Az MSZP-képviselőcsoport büdzséje 330 millió forinttal lesz kevesebb, mivel öt képviselői helyet veszítettek, és csak tízen maradtak. A Párbeszéd viszont valamivel többet kap a korábbi 530 milliónál, mivel ötről hatra nőtt a frakció létszáma. A Momentum tíz politikussal képviseltetheti magát a parlamentben, ami évi közel egymilliárd forintos büdzsét jelent nekik. Az LMP is veszít költségvetési támogatást azzal, hogy az eddigi hat helyett az új parlamenti ciklusban már csak öt képviselőjük lesz, így ők körülbelül 530 millióból gazdálkodhatnak.

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább