A szurkolótáborokon múlik…
Aldo, Kispest szurkoló, az LH aktivistájának írása:
A következő sorokat amolyan gondolatébresztőnek szánom, amivel lehet egyetérteni és természetesen vitatkozni is.
Múlt héten a lengyel Függetlenségi menet, most pedig a szintén hosszú évekre visszatekintő vukovári megemlékezés képei jönnek vissza velem szemben is a különböző magyarországi szurkoló fórumokon, felületeken.
Ezeknek a közös jellemzője egyfajta tetszés, talán csodálat és irigykedés, amiért ott, Varsóban és Vukováron szinte nincs olyan komolyan vehető szurkolótábor, aki ne érezné úgy, hogy igenis ott van a helye ezeken a rendezvényeken! Ezt a jelenlétet pedig helyesnek és magától értetődőnek tartom, hiszen mint többször is kifejtettem már, a lelátón szerveződő közösségek alapvetően számos, a jobboldalisághoz köthető karakterjegyet viselnek magukon, így nem meglepő, hogy ezek nem csak a stadionokban, de a hétköznapi életben is megnyilvánulnak a hazaszeretet vagy éppen a lokálpatriotizmus formájában. Sőt, utóbbit talán egészségesebbnek is tartom, vagyis a meccs legyen a meccsé, de ettől még egyéb módokon a szurkoló képviselheti színeit különböző megemlékezésen, akár szervezett formában.
Szóval csodáljuk őket ezért, és ennyi. Pedig idehaza is lennének alkalmak, amikor az eddigieknél jobban is megmozdulhatna a szurkolói társadalom, olyan témákban, melyekkel látszólag egyébként tud azonosulni.
Készülnek persze kiírások, néha koreográfiák is egy-egy nemzeti ünnep kapcsán, ami teljesen pozitív, ugyanakkor nem értem a nagyszámú távolmaradást a stadionon kívüli rendezvényektől. Nincs tábor idehaza, amelyik ne emlékezne rendszeresen az első világháborút követő országcsonkításra a lelátón, miközben a Trianon felvonulás egy olyan rendezvény, amely két évtizede emlékeztet minket legnagyobb nemzeti tragédiánkra az utcán. Vagy ott van a Becsület Napja, ami szintén több, mint 20 éves múltra tekinthet vissza a sok fanatikus által is látogatott Kitörés túrával egyetemben. Ezeken tudom, hogy nagyon sok szurkoló fordult meg az elmúlt években, és személyes beszélgetéseken is elmondják sokan a lelátón klubszínektől függetlenül is, hogy milyen jó és fontos rendezvények ezek.
Szándékosan hagytam a felsorolás végére október 23-át, hiszen talán mind közül ez a dátum állhat a legközelebb a szurkolói társadalomhoz nem csak időben, de azért is, mert a pesti srácokban saját magunkat, a szurkolót, ultrát, huligánt, a hazaszerető, nacionalista fiatalt is nagyon könnyű felfedezni. Október 23. könnyedén lehetne a mi Függetlenségi menetünk több ezer szurkolóval, tüzekkel, zászlókkal, füstbombákkal. Miért is ne?
Éppen ezért érthetetlen az a fajta passzivitás, melyet a szurkolók részéről (tisztelet a kivételnek, mert vannak szerencsére akik még koszorúznak is!) tapasztalni a rendezvények kapcsán.
Sokszor hallani, hogy nem akarják, hogy ezzel vagy amazzal a témával, párttal vagy szervezettel azonosítsák őket. Azért, mert nacionalisták szervezik ezeket? A varsói Függetlenségi menetet is azok szervezik. Ez így egészséges és normális. Vagy talán mert félnek a megbélyegzéstől? Melyiktől? Hogy lenáciznak? Mintha nem tennék ezt meg egyébként is. Különben meg nehogy már néhány balliberális firkász, meg oknyomozó „újságíró” miatt ne emlékezhessen kedve szerint, akiben erre egyébként lenne hajlandóság. A Deák téri megmozdulásnál sem zavart ez senkit, azért pedig, mert teszem azt október 23 – án akár szervezetten megjelennek szurkolói csoportok mondjuk a Légió Hungária rendezvényén (ahogy szoktak egyébként kisebb számban), még nem feltétlenül jelenti azt, hogy más kérdésekben is száz százalékig ugyanazt gondolnák, hogy mindenben teljesen azonosulni kellene.
Tudom, tudom, a média és a megítélés, de erre fentebb már utaltam.
Ezektől nem szabad tartani, a képlet pedig egyszerű: akinek fontos a Hősök előtti tisztelgés, vagy az áldozatokra való emlékezés, az szűkebb közegében, a lelátón kezdjen el szervezni, induljon el egy-egy rendezvényre és hozza magával azokat, akiket ez érdekel! Ne csak csodáljuk azokat, akik klubszíneket félretéve évről évre képesek egy fontos nemzeti ünnepen közösen, több ezren mozdulni (amit egyébként idehaza mi is megcsináltunk a már említett Deák téri eset, vagy a 2008-as dunaszerdahelyi meccs után), hanem vegyünk róluk példát, hogy aztán a világ szurkolói mozgalmai azt lássák, a magyar fanatikusok, hazafiak is egy emberként tudják ünnepelni nemzetünk hőseit, tisztelegni heroizmusuk előtt és emlékezni áldozataikra!
A bejegyzés, és Aldo facebook oldala:
