Sport

Mezőkövesd: már nem Pintér Attila a vezetőedző – hivatalos

A Puskás Akadémia elleni 2–0-s szombati vereség után távoznia kellett posztjáról Pintér Attilának, a Mezőkövesd vezetőedzőjének – jelentette be a borsodi klub hivatalos honlapján.

Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport korábbi értesülései, aMezőkövesd a Puskás Akadémia elleni szombati 2–0-s vereség után megköszönte Pintér Attila vezetőedző munkáját: a klub és a tréner közös megegyezéssel szerződést bontott.

A borsodi egyesület nyolc meccs után két győzelemmel, két döntetlennel és négy vereséggel, 8 ponttal áll a 10. helyen a tabellán. A vezetőség a vártnál gyengébb szereplés miatt döntött a váltás mellett. A Nemzeti Sport úgy értesült, a legutóbb Kisvárdán dolgozó Supka Attila az egyik jelölt a vezetőedzői posztra Mezőkövesden.

Pintér 2016-ban már dolgozott Mezőkövesden, az ő irányításával jutott fel a csapat az NB I-be, de a következő idény közben a Puskás Akadémiához szerződött. Mezőkövesdre az előző idény közben, ősszel tért vissza, Kuttor Attilától vette át a 10. forduló után még sereghajtó csapatot, amellyel a 8. helyen zárt, és az idény végén szerződést hosszabbított a klubbal.

„Nagyon szép és eredményes éveket töltöttem Mezőkövesden – nyilatkozta lapunknak Pintér. – Az összes dolgozónak köszönöm a munkáját, és hálás vagyok a segítségükért, természetesen köszönettel és hálával tartozom Tállai András elnöknek és Hagyacki József ügyvezetőnek is. Valamivel több mint öt éve kerültem az akkor még második vonalban szereplő csapat élére, és az akkor ötödik helyen álló együttest az élvonalba vezettem, majd öt pontra a harmadik helytől adtam át a csapatot. A kapcsolat nem szakadt meg, amikor bajba kerültek a kövesdiek és segítséget kértek tőlem, korábbi játékostársamat, Radványi Miklóst ajánlottam, aki bent is tartotta a Mezőkövesdet az NB I-ben. Majd eljött a pillanat amikor újra megkerestek, tavaly a tizedik forduló után nyolc ponttal az utolsó helyen állt az együttes, s aztán hatalmas fordulat következett. Nemzetközi szinten is jegyzett tizenhárom meccses veretlenségi sorozatot produkálva, öt ponttal lemaradva az ötödik helytől fejeztük be a bajnokságot. Most ismét változás történt a Mezőkövesd és az én életemben: most is öt pontra vagyunk a harmadik helyezéstől, ám megszakad a közös munka. Azt gondolom, mindkét fél szempontjából a legjobb megoldás született. A szurkolóktól sok szeretetet kaptam, s örökké hálás vagyok érte, mint ahogyan továbbra is drukkolok az elnök úrnak, megérdemli, hogy NB I-es csapata legyen, viszont sajnálom azokat a játékosokat, akik a nyáron kerültek a klubhoz, mert kevés idő jutott a közös munkára.”

Megkerestük Tállai Andrást, a Mezőkövesd Zsóry FC-t tulajdonló Mezőkövesdi SE elnökét. „Közös megegyezéssel szerződést bontottunk Pintér Attila vezetőedzővel – mondta a politikus-sportvezető. – Köszönjük a nálunk végzett munkáját, szép eredményeket ért el nálunk, többek között 2016-ban az ő irányításával kerültünk fel az NB I-be. Pintér Attila irányításával az elmúlt bajnokságban benn maradtunk az élvonalban, tehát köszönettel tartozunk neki. (…) Várhatóan az elkövetkezendő napokban döntünk arról, ki veszi át a szakmai munka irányítását.”

A Mezőkövesd hétfőn este elnökségi ülést tartott, ahol információink szerint arról határoztak, hogy a csapat keddi edzéseit Tóth László szakmai igazgató irányítja majd.

(Nso)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább