Belföld

Mesterházy Attila: Az MSZP az összeomlás szélére került

Az MSZP az összeomlás szélére került – így látja a szocialista párt jövőjét Mesterházy Attila.

A párt korábbi elnöke, aki több ciklus után most kiszorult a törvényhozásból, az M1-en úgy fogalmazott: még bízik az újjáéledésben, de ehhez önálló, radikális lépésekre lenne szükség, nem pedig belső harcokra és akár a DK-ba való betagozódásra. Az MSZP másik korábbi elnöke, Lendvai Ildikó pedig az ATV-ben azt mondta: az ellenzéki pártok az áprilisi választás óta nem tértek magukhoz – hangzott el az M1 Híradójában.

Az időközi önkormányzati választások kormánypárti sikereiből nem lehet tanulságot levonni, mert alacsony volt a részvétel – Magyar György szerint. Lendvai Ildikó az MSZP egykori elnöke azonban beismerte ATV-ben, hogy a Fidesz-KDNP április óta tovább erősödött, az ellenzék pedig gyengült.

Magyar György ezután úgy összegezte a baloldali pártok politikai szerepét, hogy ha nem váltanak taktikát, akkor eláshatják magukat.

„A választóknak az eddigi ellenzékiségre nincs szükségük. Keresnünk kell a kiutat, a megújulást” – erről pedig a Momentum volt elnöke beszélt ugyancsak az ATV-ben. Donáth Anna egy a Magyar Hangban közölt publicisztikáját úgy magyarázta az interjúban, hogy a széttöredezett ellenzék maga válik a politikai innováció akadályává és a reménybeli kormányváltás kerékkötőjévé.

Az óra ketyeg, az MSZP az összeomlás szélére került – így látja a szocialista párt jövőjét Mesterházy Attila. A baloldali politikus, aki több ciklus után most kiszorult a törvényhozásból, az M1-en úgy fogalmazott: még bízik az újjáéledésben, de ehhez önálló, radikális lépésekre lenne szükség, nem pedig belső harcokra és akár a DK-ba való betagozódásra.

„Törpék között legnagyobb a DK, talán így pontos a fogalmazás, és igen az MSZP-ben is ez felvetődött, legutóbb talán ha jól halottam a választmányi ülésen vetette fel Hiller István, hogy dönteni kell arról is majd, hogy kell-e fúzió esetleg a DK-val vagy nem. Én azt gondolom, hogy egy önálló szocialista pártra van szükség, önálló nemzeti elkötelezettségű baloldali alternatívát kell felépíteni, ahol a nemzeti érdeket mi máshogy definiáljuk sok esetben, mint ahogy ezt a Fidesz teszi” – fogalmazott a szocialista párt egykori első embere.

Tarolt a Fidesz-KDNP az elmúlt napokban az időközi önkormányzati választásokon, ami a balliberális oldal további országos gyengülését mutatja – fogalmazott Deák Dániel a Kossuth Rádióban szerda reggel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a választók olyan politikai erőben bíznak, akinek van tapasztalata és tudja kezelni a krízishelyzeteket.

„Például az árstopnak a fenntartása, a rezsicsökkentésnek a fenntartása, az, hogy elutasította Magyarország az olajembargót, elutasítja gázembargót, tehát van egy stabil, a nemzeti érdekeket képviselő politikája a kormánynak, ez egyértelműen jelentkezik ezekben az időközi választási eredményekben és a közvéleménykutatási adatokban is” – fejtette ki a politológus.

A Nézőpont Intézet legutóbbi kutatásából kiderült: a Fidesz-KDNP 55 százalékos támogatottsággal rendelkezik, az ellenzéki pártok közül pedig csak a Demokratikus Koalíció és a Mi Hazánk Mozgalom 6-6 százalékkal, illetve a Kétfarkú Kutya Párt 5 százalékkal jutna be a parlamentbe.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább