Belföld

Menczer Tamás: Magyar Péter ezért ment át a baloldalra

Pálfordulás vagy megtervezett lépések?

Magyar Péter látta, hogy a jobboldalon ott van Orbán Viktor és a Fidesz, tudta, hogy át kell menni a baloldalra – mondta közösségi oldalán megosztott videójában Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.

 

Pálfordulásról lenne szó?

Magyar Péter politikai szerepvállalásának már rég megkezdték az előkészítését – mutatott rá Menczer Tamás, majd emlékeztetett, Magyar Péter egyesületét már 2023-ban bejegyezték, azaz még a baloldal új „messiásának” pálfordulása előtt.

A kommunikációs igazgató felidézte azt is, mi szerepel a rendőrségi jegyzőkönyvben, amely Magyar Péter volt felesége elleni erőszakos fellépése során készült. Magyar Péter olyan fenyegetéseket vágott volt felesége, a korábbi igazságügyi miniszter fejéhez, mint:

„Ez lesz az évszázad válása, meg fogom buktatni a kormányt”

–  mondta Magyar Péter a rendőrségi jegyzőkönyv alapján. Menczer Tamás a videó mellett írásban megjegyezte: „Én is vesztem már össze a feleségemmel, de azt soha nem mondtam, hogy meg akarom buktatni a kormányt…”

 

Forrás: Magyar Nemzet,

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább