Belföld

Menczer: Márki-Zay Péter egyértelműen egy bevándorláspárti politikus

Menczer Tamás volt a Pesti Riporter egyik vendége a csütörtöki műsorban, aki arról is beszélt, hogy “Nem akkor kell védekezni valami ellen, amikor a probléma az ajtón belül van, hanem akkor kell védekezni, amikor arra lehetőség van”.

A külügyminisztérium államtitkára elmondta, rajtunk kívül nyolc ország épít, vagy épített már kerítést 2015 óta, amikor hazánkat a legnagyobb diktatúrának kiáltotta ki a haladó nyugat.

Menczer Tamás reagált a CNN Szijjártó Péterrel készített legutóbbi interjújára, amelyben a külügyminisztert a magyar átoltottsággal kapcsolatban próbálták provokálni, az államtitkár szerint a tudatlanság a magabiztossággal szép eredményeket szokott produkálni.

Emellett szóba került az is, hogy Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a gyermekvédelmi törvény miatt.

Az államtitkárral beszélgettünk még az EU bevándorláspolitikájáról és arról is, hogy már bebiizonyosodott: Márki-Zay Péter egy bevándorláspárti polittikus.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább