Belföld

Menczer: A baloldalon mindig ugyanaz a forgatókönyv, összefognak egymással a külföldi megrendelőik miatt

A baloldal régi és új szereplői mindig összefognak, ne legyen kétségünk! – írta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Menczer Tamás szerint „ezt már láttuk, táncolnak egymás körül, de a végén mindig összeborulnak, mert a külföldi finanszírozók ezt várják el.”

A kommunikációs igazgató idézte Dobrev Klárát, a DK európai parlamenti listavezetőjét, aki a 444 című internetes lapnak úgy nyilatkozott, hogy mindenkivel hajlandó együttműködni, míg Karácsony Gergely főpolgámester azt mondta, hogy a Magyar Péterrel való összefogásnak „nincs alternatívája.”

Menczer Tamás arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyar Péter az osztrák Die Presse című lapnak elmondta: a 2026-os választás után „meglátjuk, hogy van-e koalíciós kényszer.”

A baloldal szereplői „egyformák és ugyanolyanok” – tette hozzá a kommunikációs igazgató.

Menczer Tamás a Fidesz-KDNP támogatóitól azt kérte, hogy menjenek el június 1-én a Békemenetre, és június 9-én a közösség minden tagja menjen el szavazni az európai parlamenti és önkormányzati választáson, mert akkor – Menczer szavai szerint – a Fidesz-KDNP győzni fog, „ahogy szokott.”

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább