Belföld

Méltatlansági eljárás zajlik az LMP elnökségi tagja ellen

Méltatlanság megállapítása ügyében folyik eljárás az érdi önkormányzat Jogi és Közbiztonsági bizottsága előtt Tetlák Örs ellen – olvasható az Indexen.

Az LMP elnökségi tagjával szemben egyik képviselőtársa kezdeményezett vizsgálatot, január 21-én tárgyalta az indítványt először a bizottság.

Asztalos Éva bizottsági elnök az Indexnek felidézte, hogy Tetlák több cége ellen is kényszertörlést rendelt el a cégbíróság még 2017-ben és 2018-ban, eltiltva őt a cégvezetéstől. A gyanú szerint a szóban forgó cégek 2,5 millió forintos köztartozást halmoztak fel, ezeket pedig a mai napig nem rendezték. (Az önkormányzati törvény kimondja, hogy akinek a gazdasági társaságokról szóló törvény alapján, cége felszámolása során ki nem elégített követelésekért a bíróság jogerősen megállapította a felelősségét, és ő nem állt ezekért helyt, méltatlanná válik.) A bizottság most azt vizsgálja, hogy Tetlák Örs alpolgármester cégügyeit illetően valóban megvalósul-e ez a tényállás.

A méltatlanság megállapítása esetén az összeférhetetlenségre vonatkozó eljárási szabályokat kell alkalmazni, azaz Tetlák akár képviselői és alpolgármesteri tisztségét is elveszítheti.

Az egésznek sajátos politikai ízt kölcsönöz ugyanakkor, hogy az eljárást vezető bizottság elnökét, Asztalos Évát a városvezető baloldali frakció kizárta soraiból egy másik ügyben hozott bizottsági döntése miatt. Tetlákék szerint asztalos közreműködött a jobboldali többségűvé vált bizottságban abban, hogy Bács István fideszes képviselő 71,5 millió forintos vagyonelemét eltitkolhassa.

„Ez egy bosszúhadjárat ellenem” – fogalmazott az Indexnek Tetlák Örs, aki megerősítette, hogy Bács István kezdeményezte ellene az eljárást.

Azt ugyan nem tagadta, hogy kényszertörölték a projektcégét és ezért eltiltották a másik cége vezetésétől is, ám szerinte nem ez az ügy, hanem az Átlátszó által feltárt eset, amely szerint nem látszik Bács István vagyonnyilatkozatában, hogy mi volt a 71,5 milliós tagi kölcsön nyújtásának a fedezete.

Úgy látja, Bács vagyonnyilatkozata valótlan adatot tartalmazott. Tetlák ezt akarta kivizsgáltatni, de végül az ügy az ő méltatlanságának kivizsgálásába torkollott.

Az eset érdekes mellékszála, hogy még az előválasztási kampányban, Pest megye 1-es számú választókerületben LMP-s jelöltként induló Tetlák aláírta azt a feddhetetlenségi nyilatkozatot, amely szerint nincs 30 napnál régebbi köztartozása.

Ez magánszemélyként igaz is, ugyanakkor Asztalos Éva arra hívta fel a figyelmet, hogy a köztartozásmentes adózói adatbázisba magánszemélyként és cég ügyvezetőjeként is be lehet jelentkezni, ez pedig egy olyan joghézag, ami hagy némi mozgásteret. Megemlítette, hogy volt olyan jelölt, aki a cége adószámával regisztrált.

Tetlák Örs szerint azonban a választási helyzet kézenfekvő, ő magánszemélyként indult a megmérettetésen. Bár végül a képviselőjelölti mandátumot Csőzik László polgármester felesége, Bősz Anett szerezte meg, az LMP-s politikus számára is emlékezetes maradt a 2021-es előválasztási kampány. Azzal összefüggésben ugyanis egy másik eljárást is kezdeményezett vele szemben a jobboldal.

Tavaly az LMP aktivistái Érden a járdára festékszóróval felfújták Tetlák Örs nevét. Bár azóta a párt már eltávolította, a Jogi és Közbiztonsági bizottság most azt is vizsgálja, a politikus azzal, hogy „rongálta” a város vagyonát összeférhetetlenné vált-e képviselői és alpolgármesteri megbízatására.

Forrás: Mandiner

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább