Belföld

Megmutatták ki a főnök – ismét nekiment a DK Karácsonynak

Megjött a második figyelmeztetés Karácsony Gergelynek a DK-tól. Egy korábbi interjúban ugyanis a főpolgármester úgy fogalmazott,  nagyon meglepődne, ha a DK saját jelöltet állítana, mert akkor kiderülne, hogy nem is olyan nagy párt. Gréczy Zsolt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában visszautasította Karácsony Gergely szavait. A politikus szerint egy egyszázalékos pártból kilépett főpolgármestertől nagyobb szerénységet várna el, azok után, hogy” elütette magát a villamossal, és rászabadította az országra és az ellenzékre Márki-Zay Pétert.”

100 százalékig biztos vagyok benne, hogy újraindulok

-jelentette ki Karácsony Gergely a Telexnek. Az interjúban a főpolgármester odaszúrt a Demokratikus Koalíciónak. Karácsony úgy fogalmazott, hogy meglepődne, ha a DK-nak saját főpolgármester-jelöltje lenne, mert akkor kiderülne, hogy mégsem olyan nagy párt. Hozzátette: a DK pedig nem akarja, hogy ez kiderüljön, ezért nem fog önálló jelöltet indítani. A főpolgármester szavaira az ATV Egyenes beszéd című műsorában reagált Gréczy Zsolt, a DK országgyűlési képviselője:

Egy egyszázalékos pártból kilépett főpolgármestertől, azok után, amit csinált ezzel az ellenzékkel, amikor elüttette magát a villamossal, és rászabadította erre az országra és az ellenzékre Márki-Zay Pétert, ennél egy kicsit nagyobb szerénységet és visszafogottságot javasolnék

– fogalmazott a politikus.

Szerinte ilyen mondatokat nem engedhet meg magának a főpolgármester a legnagyobb fővárosi párttal, amelyik a legnagyobb fővárosi frakciót alkotja. Ezután emlékeztette Karácsonyt, hogy a Fővárosi Közgyűlésben a nem kormánypárti oldalon a DK frakciója a legnagyobb, amely nélkül gyakorlatilag nem lehet döntéseket elfogadni.

Mint ismeretes a Demokratikus Koalíció elnöke korábban a Spirit FM Harcosok Klubja című műsorának adott hosszú interjút. Gyurcsány a baloldal egyedüli uraként, teli önbizalommal mondta el véleményét többek közt Karácsony Gergely működéséről. A baloldal főnöke kifejtette rosszallóan, hogy szerinte Karácsony nem tesz eleget „hazafias kötelességének”.

Mert ő azt várná a főpolgármestertől, hogy a felhatalmazását és a főváros vezetését arra használja fel, hogy „nekimenjen ezerrel a kormánynak” és ne a város fejlesztésével foglalkozzon. Mi mondjuk az utóbbit sem tapasztaljuk. Gyurcsány főpolgármesternek küldött üzenete itt még nem ért véget, hanem felvillantotta annak a lehetőségét is, hogy vagy lesz a DK-nak saját jelöltje, vagy előválasztás lesz a főpolgármesteri székért, hogy így is nyomást helyezzen Karácsonyra.

A magas és vékony városvezető vette a jelzést és bejelentette a fővárosi Lakógyűlést. Valamint, hogy nem fogja kifizetni a szegényebb önkormányzatoknak járó szolidaritási adót és pert indít a kormány ellen. De meglehet hiába erőlködik, ez kevés lesz, hogy a DK teljes mellszélességgel támogassa a nehéz helyzetben lévő főpolgármestert.

Gréczy Zsolt harcias üzenete ITT tekinthető meg 6:23-nál.

Forrás: atv.hu;  

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább