Belföld

Megkezdődött Donáth apuka büntetőpere, tagadja a vádat

Testi sértés, szeméremsértés…

Nem ismerte el a vádbéli cselekmények elkövetését Donáth László lelkész, volt országgyűlési képviselő a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon péntek délelőtt annak a büntetőpernek az előkészítő tárgyalásán, amely aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntette és folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétségének vádjával indult ellene,- számol be az index.

A büntetlen előéletű Donáth László ragaszkodott a tárgyaláshoz való jogához, nem fogadta el azt a 2021. február 19-én tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzést, amely megállapította a vádlott felelősségét a testi sértés bűntettében, valamint folytatólagos elkövetett szeméremsértés vétségében. A végzés 1 év 6 hónap szabadságvesztést szabott ki rá úgy, hogy a büntetés végrehajtását 2 év hat hónapra felfüggesztette. Donáth a tárgyalás megtartása iránti kérelmet nyújtott be, amit a bíróság elfogadott.

A vádirat szerint a vádlott vezetői pozíciójával és hatalmi helyzetével visszaélve 2017 májustól kezdődően a sértettet – aki takarítónőként dolgozott az egyházi fenntartású csillaghegyi intézményben, félreeső helyeken – munkavégzés közben több alkalommal akarata ellenére testszerte megérintette, szexuális tartalmú ajánlatokat tett neki. A sértett – a vádirat szerint – minden alkalommal visszautasította a vádlott közeledését, de a történteket – az utolsó esetet kivéve – nem jelezte munkahelyi felettesének. Tanúvallomása szerint azért nem jelezte, mert „féltette egzisztenciáját” a vádlott vezető pozíciója miatt.

A vádirat szerint a sértett egy másik alkalommal a takarítóeszköz-tároló kocsit egy festmény előtt hagyta, annak ellenére, hogy ezt a vádlott korábban megtiltotta számára. Amikor a terhelt észlelte, hogy a sértett megszegte az utasítását, felelősségre vonta, majd megfenyegette, és két kézzel megfogta a nyakát, amit kis erővel rövid ideig meg is szorított. Az okozott sérülésről látlelet készült, amely a sérülést nyolc napon belül gyógyulónak minősítette.

A pénteki előkészítő tárgyaláson a vádlott, Donáth László evangélikus lelkész hozzájárult ahhoz, hogy róla kép- és hangfelvételt készítsen a sajtó, a sértett – a tárgyaláson farmerdzsekiben megjelent, rövid barna hajú, fiatal nő – nem járult hozzá se kép-, se hangfelvétel készítéséhez. A sértett a büntetőper tárgyalásain 2-es számú tanúként fog szerepelni, kérésére a neve sem hangozhat el. Az előkészítő tárgyaláson a sértett jogi képviselője bírói kérdésre nyilatkozatot tett arra vonatkozóan, hogy a sértett nem kíván a büntetőperben polgári jogi igényt előterjeszteni, vagyis nem kér sérelemdíjat.

Donáth Lászlót két ügyvéd is védi a perben. Egyikük Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter, aki a bizonyítási eljárásban, a szeptember elejére kitűzött tárgyalási napokra az ügyben érintett egyházi intézményben dolgozók, illetve a büntetőeljárásban részt vevő szakértők tanúkénti meghallgatását indítványozta. Bárándy Péter indítványozta a helyszíni szemle megtartását is, hogy a sértett a helyszínen személyesen mutathassa meg, melyek voltak azok a félreeső helyek, amelyeken a vádbéli cselekmények történtek.

A 2. számú tanú, a sértett jogi képviselője is egy intézményi dolgozó tanúkénti meghallgatását kezdeményezte, aki arról tud majd beszélni, hogy „a lelkésznek a női alkalmazottakkal milyen viszonya van”.

(Borítókép: Donát László és Donáth Anna Momentumos politikus)

(Zárkókép: Donáth László büntetőpere 2021. június 4-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább