Belföld Kiemelt

Megerőszakolt, és órákon át kínzott egy idős nőt egy férfi Körösladányban (18+)

(18+) Megerőszakolt, brutálisan megvert, és órákon át fogva tartott a saját házában egy idős asszonyt Körösladányban a gyanú szerint egy 29 éves férfi. Az egyedül élő nőt éjszaka támadta meg.

A több órás kínzás után az asszony kora reggel tudott megszökni, még volt annyi ereje, hogy a közelben lakó lányához meneküljön, ő hívta a mentőket és a rendőröket. A támadás a hétvégén történt, a többszörösen büntetett férfit azóta letartóztatták, Körösladányban pedig aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy kitiltsák őt és a családját a városból.

A JAJGATÁST HALLOTTAM. KINÉZTEM AZ ABLAKON, AKKOR LÁTTAM MEG ANYUT, SZINTE FELISMERHETETLEN ÁLLAPOTBAN − mondta el az áldozat lánya. Szombaton reggel fél hat körül ébredt erre Nagy Lajosné.

Az idős asszonynak még volt annyi ereje, hogy elmondja: az éjszaka közepén tört rá egy fiatal férfi, aki több órán át kínozta.

KÖRÜLBELÜL ÉJFÉLTŐL REGGEL ÖT ÓRÁIG BÁNTALMAZTA, ÜTÖTTE, VERTE, ERŐSZAKOLTA − közölte Nagy Lajosné.

A mentők a 69 éves asszonyt kórházba vitték, több napos kezelés után ma már a lányánál lábadozik, nem is akar visszamenni az otthonába.  A 29 éves támadót még akkor reggel elfogták a rendőrök. Őrizetbe vették, a hét elején pedig a bíróság letartóztatta.

AZ ÜGYÉSZSÉG SZEXUÁLIS ERŐSZAK BŰNTETTE, SÚLYOS TESTI SÉRTÉS BŰNTETTE ÉS MAGÁNLAKSÉRTÉS BŰNTETTE MIATT KEZDEMÉNYEZTE EGY 29 ÉVES, BÜNTETETT ELŐÉLETŰ, TÖBBSZÖRÖS VISSZAESŐNEK MINŐSÜLŐ FÉRFI LETARTÓZTATÁSÁT − mondta el a Békés Vármegyei Főügyészség szóvivője.

A férfi és családja öt éve lakik Körösladányban, a helyiek szerint folyamatosan rendőrségi ügyeik vannak. A hétvégi támadás volt a legsúlyosabb, ami komoly indulatokat váltott ki a városban. A lakosok elkezdtek aláírásokat gyűjteni, hogy a támadót és a családját tiltsák ki a településről.

Már több százan aláírták a kezdeményezést, a polgármester szerint azonban ez jogilag nem járható út.

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább