Belföld

Megerősítette Popaszna elfoglalását az orosz katonai szóvivő

Megerősítette Igor Konasenkov orosz katonai szóvivő kedden a luhanszki népi milícia hétfő esti bejelentését, miszerint befejezte a Donbasszban lévő Popaszna város területének megtisztítását az ukrán nacionalistáktól.
A katonai tárca szóvivője a kedd délelőtti hadijelentésben azt mondta, hogy a luganszki erők az orosz hadsereg támogatásával áttörték “az ellenség mélyen kiépített védelmét”, és elérté a luganszki népköztársaság közigazgatási határát. A tábornok szerint az offenzíva során mintegy 120 nacionalista életét vesztette, valamint 13 ukrán páncélozott jármű és 12 egyéb gépjármű megsemmisült.

Az éjszaka folyamán a harcászati légierő 16, a rakéta- és tüzérségi erők 407 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra mértek csapást. Utóbbi két fegyvernem 33 parancsnoki állást és öt lőszer- és üzemanyagraktárt is megsemmisített, aminek következtében mintegy 380 nacionalista életét vesztette, és 53 katonai eszköz üzemképtelenné vált.

A légvédelem hétfő este óta egy szu-25-ös repülőgépet, három drónt, egy tocska-u és három szmercs rakétát lőtt le.

Az orosz védelmi tárca összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 163 repülőgépet, 124 helikoptert, 793 drónt, 300 légvédelmi rakétarendszert, 2979 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 351 rakétasorozatvetőt, 1440 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 2789 speciális katonai járművet veszítettek.

A helyi hatóságok közlése szerint Donyeckre az ukrán hadsereg kedden BM-27 Uragan rakétasorozatvetőből nyitott tüzet. Két polgári lakos megsebesült, több lakóházban károk keletkeztek.

Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva, arra a kérdésre válaszolva, hogy folyamodhat-e Oroszország megelőző taktikai atomcsapáshoz az ukrajnai konfliktusban, rámutatott, hogy a nukleáris fegyverek bevetésének feltételeit az orosz katonai doktrína “fekete-fehéren” rögzíti.

A nukleáris elrettentésre vonatkozó, 2020 júniusában elnöki rendeletben lefektetett elvek értelmében Moszkva akkor vethet be atomfegyvert, ha megbízható információ szerint Oroszország és (vagy) szövetségesei területe ellen ballisztikus rakétatámadást indítottak, ha nukleáris fegyvereket vagy más tömegpusztító fegyverek vetettek be Oroszország és (vagy) szövetségesei területén, ha az ellenség hatást gyakorol Oroszország kritikus állami vagy katonai létesítményeire, amelyek kiiktatása meghiúsítaná a nukleáris erők válaszlépését, vagy ha egy Oroszország ellen hagyományos fegyverekkel végrehajtott agresszió veszélybe sodorná az állam létezését.

(oroszhirek.hu)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább