Belföld

Megbüntette a saját pártja a zsidózó Mi Hazánk-ost

Az ATV-ben mondta ezt a megfelelni akaró pártelnök…

Bartha Barna többé nem a Mi Hazánk nemzetpolitikai kabinetének vezetője, mondta T. László az ATV Start című műsorában. Az ügyet ezzel lezártnak tekinti a párt elnöke. A Mi Hazánk első embere szerint Bartha Barna kommunikációs hibát követett el, amikor erdélyi turnéján arról beszélt, hogy a székelyeket a Magyar Televízió „zsidók által pontosan kitalált” pusztító programjai tették tönkre, és azon sajnálkozott, hogy Parászka Boróka újságírót még nem akasztotta fel senki.

Volt idő, amikor nemzeti radikálisok a hitgyülis  ATV-t lerombolni és sóval behinteni akarták (akárcsak az RTL Klubot), mostanság a megélhetési látszat radikálisok viszont inkább megfelelni akarnak a szektatévének.

Pár éve egy karlendítős kép után az ATV ultimátumot adott Dúrónak, ha nem rúgják ki a fiatalokat, többet nem mehet hozzájuk a párt. Akkor is megfeleltek, a párt papíron kirúgta, valójában háttérbe helyezte két nyilas fiatalját (Lantos és Ábrahám), akiket most kezdtek újra előhúzni a kalapból. Erre nemsokára bővebben visszaemlékezünk.

Ami látható ebben a megfelelésben, hogy a Mi Hazánk már a lyobbik útján jár. (A Jobbik is meg akart felelni, így nemzeti-radikális pártból baloldali néppárt lett, azaz lyobbik.)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább