Három légitársasággal is tárgyal az MTÜ. A cél, hogy még idén közvetlen járatok létesüljenek az Egyesült Államok több városába.
„Tavaly 107 ezer járat közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, 17 százalékkal több, mint 2023-ban, a budapesti légikikötőben megfordult utasok száma pedig az elmúlt év végére elérte a 17,6 milliót, közel ötödével múlva felül a megelőző évi adatokat” – nyilatkozta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elnöke az Indexnek.
Guller Zoltán szerint ez jól mutatja, hogy „mi magyarok igazán jó vásárt csináltunk a nemzet repülőterének visszavételével. Aktívan dolgozunk azon is, hogy új légi összeköttetéseket teremtsünk a legfontosabb küldőpiacokkal, különösen a tengerentúli, illetve távoli országokkal,
„mint az Egyesült Államok vagy Kína. Ez utóbbit illetően már jól állunk”
– mondta el Guller. A világ egyik legjelentősebb küldőországának hét megapoliszába heti 21 járat repül, ezzel Budapest régiós piacvezető.
Az MTÜ elnöke kifejtette, hogy az Egyesült Államok forgalom szempontjából a kilencedik legnagyobb – Budapesten a negyedik –, míg a fajlagos szálláshelyi bevételek tekintetében pedig az első számú küldőpiaca Magyarországnak. „A tengerentúli repülőjáratok fejlesztésének jelentőségét mutatja, hogy a Covid előtt három városból – Philadelphia, Chicago és New York – is volt összeköttetés Budapesttel.
Három légitársasággal is tárgyalunk, szeretnénk elérni, hogy még idén közvetlen járatok létesüljenek az Egyesült Államok több városába” – mondta
New York esetében nagyon intenzívek a tárgyalások, amint megszületik a hivatalos megállapodás, azonnal bejelentjük – emelte ki.
Idén is influenszerek lepik el a fővárost
Guller Zoltán elmondta, hogy a piaci igény lemérhető azon is, hogy a tavaly kipróbált úgynevezett Budapest Influencer Trip alatt 40 százalékkal több amerikai foglalt szállást Budapesten. „És mennyivel nagyobb lehetett volna ez a szám, ha lett volna közvetlen járat a két ország között” – tette hozzá.
Korábban a Világgazdaság is megírta, hogy az elmúlt hónapokban több ismert influenszer, internetes celeb is a magyar fővárosba repült. Igaz, nem feltétlenül Budapest bemutatásáról szóltak ezek a utak, azonban az MTÜ üdvözölte, hogy egyre több külföldi véleményvezér választja Magyarországot tartalmai helyszínéül. Az ügynökség vezetője kiemelte, hogy „maga az Influencer Trip mint forgalomösztönzési eszköz egyre inkább megkerülhetetlen a mai világban”.
„Olyan nagy követőbázissal rendelkező tartalomgyártókkal működünk ilyenkor együtt, akik egy személyben képesek filmet rendezni, forgatni, főszerepet játszani úgy, hogy néhány óra leforgása alatt milliók láthassák a végeredményt” – mondta. Hozzátette, hogy ennek óriási szerepe van abban, hogy eljuttassák Budapest és az ország nevét a világ minden tájára.
„Ezért idén már több hullámban tervezünk Influencer Tripeket, többek között európai, távol- és közel-keleti tartalomgyártókkal.”