Külföld

Mateusz Morawiecki: Donald Tusk kétszínű politikus

A lengyel miniszterelnök Facebook-oldalán szerda este reagált arra, hogy az Európai Parlament (EP) öt baloldali frakciója – köztük az Európai Néppárt (EPP) – a hét elején levélben kérte, hogy Lengyelország ne kapjon pénzt a járvány utáni helyreállításra.

Melyik politikai csoportokról van szó? Az egyik az Európai Néppárt. Ki is az EPP elnöke? Donald Tusk. Ugyanaz a Donald Tusk, aki a lengyel ellenzéki Polgári Platformot vezeti – mutatott rá az összefüggésre Mateusz Morawiecki.

Bejegyzésében kétszínű politizálással is vádolta az Európai Tanács volt elnökét. Mint emlékeztetett, Tusk korábban még szorgalmazta, hogy mielőbb kapjon zöld jelzést a lengyel nemzeti terv.

Kicsit összezavarodtam. Melyik Tusk igazi arca? – tette fel a kérdést Morawiecki. A lengyel ellenzéki képviselőknek pedig azt üzente: „Szomorúnak tartom, hogy az Európai Parlamentben lengyelellenes erők vannak jelen. De ennél is szomorúbb, ha lengyel európai parlamenti képviselők támogatnak Lengyelország számára hátrányos kezdeményezéseket”.

A lengyel kormánypártot is a tagjai között tudó Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) csoport közben ugyancsak levelet küldött Ursula von der Leyennek. Ebben azt írták, hogy sem ténybeli, sem jogszerű alapja nincs a baloldal újabb vádaskodásának. Egyedül a tagállamokat tömörítő Európai Tanács mondhatja ki, ha fennáll az egyértelmű kockázata az alapértékek sérelmének írták, hozzátéve: az uniós jognak csak azokon a területeken van elsőbbsége, ahol a szerződések hatáskörrel ruházták fel az uniót. A tagállamok maradnak a szerződések őrei szögezték le, arra is emlékeztetve: a lengyel alkotmánybíróságot a közelmúltban példátlan támadások érték. A konzervatívok levele szerint Lengyelország teljesítette a helyreállítási pénzekhez szükséges összes feltételt, arról nem is beszélve, hogy Litvániával és Lettországgal együtt Lengyelország jelenleg hibrid támadással szembesül az unió külső határain.

Magyar részről Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti delegációjának elnöke korábban úgy kommentálta az újabb baloldali akciót: „Ahelyett, hogy szolidaritásukat fejeznék ki, nem csinálnak mást, mint zsarolással hátba támadják Lengyelországot”.

Ursula von der Leyen és az Európai Bizottság hivatalosan még nem reagáltak a levelezésre. A hét elején a testület szóvivői a lengyel és magyar helyreállítási tervek további elemzéséről tájékoztattak.

Forrás: Magyar Nemzet

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább