Belföld

Márky-Zay szerint Bajnai Gordon volt idáig a legjobbb miniszterelnök

Márky-Zay Péter a baloldal közös miniszterlnök-jelöltje szerint Bajnai Gordon volt idáig az egyik legjobb miniszterlnöke hazánknak.

A hódmezővásárhelyi polgámester véleménye Bajni Gordonról:
„Nem olyan régen volt szerencsém Bajnai Gordonnal találkozni, életemben először. Elmondtam neki azokat a vágyaimat, ami az ő egyéves időszakát illették. Ami egyébként sok szempontból a legeredményesebb egyéves időszak volt Magyarországon” – ezt mondta Márki-Zay Péter idén augusztusban. Kijelentette: „Kétségkívül óriási teljesítményt nyújtott az a kormány akkor.

De nekem az volt a benyomásom, hogyha ők előre hozott választást csináltak volna 2009-ben, akkor a Fidesznek nem lett volna kétharmada. Megnyugtatott, hogy igen, lett volna már 2009-ben is, másrészt a Fidesz belebukott volna négy év alatt a rendcsinálásba, amit így a Bajnai-kormány elvégzett helyettük. Ezzel kapcsolatban is elmondta az ő verzióját, természetesen meggyőzött, megjegyzem. Tehát itt viccesen mondhatnám, hogy rehabilitáltam” – fejtegette Márki-Zay.

Meggyőződése továbbá, hogy helyénvaló volt megszüntetni a 13. havi nyugdíjat. Kálmán Olga Szeretemország című „beszélgetőkönyvében” a politikus szintén „nagyon tehetségesnek” nevezi Bajnai Gordont, a megszorító intézkedésekről, például a 13. havi nyugdíj megszüntetéséről közölte, „közgazdászként teljesen helyénvalónak tartotta”, „azokat mindenképpen végre kellett hajtani”.

Egyébként hozzátennénk, hogy Bajnai Gordon korábban még Karácsony Gergelynek kampányolt.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább