Belföld

Márki-Zaynak nem lesz frakciója

Az atv.hu úgy értesült, az ellenzéki pártok vezetői napokon belül hivatalosan is közölni fogják Márki-Zay Péterrel, hogy ne számítson rá, hogy saját frakciója lesz az új Országgyűlésben. Ezen viszont Márki-Zay Péter nem nagyon lepődhet meg, főleg Jakab Péter ma reggeli interjúja után.

 

Jakab Péter ma reggeli, Alfahírnek adott interjúja óta világos, hogy a Jobbik nem támogatja a Márki-Zay Péter által igényelt „hetedik frakció” megalapítását. A Jobbik elnöke így fogalmazott: „Én a hetedik frakció kérdésében világossá tettem az álláspontomat. Nem támogatom. Bízom benne, hogy a hat ellenzéki párt egységet fog mutatni ebben a kérdésben is, a miniszterelnök-jelölt pedig nem mehet szembe az egységgel.”

 

A Jobbik vétója önmagában elég lenne ahhoz, hogy ne legyen MZP-frakció

 

Jakab Péter nyilatkozata önmagában is elég lenne ahhoz, hogy ne jöjjön létre a Márki-Zay-frakció, hiszen annak megalapításáról csak konszenzussal dönthetne a hat párt.

 

Gyurcsány Ferenc egy nappal korábban nyugalomra intett a Facebookon Márki-Zay Péternek a szerinte nagyrészt Fideszre szavazó idős korosztály covid általi „megtizedeléséről” szóló eszmefuttasása nyomán támadt viharral kapcsolatban. Itt a DK elnöke leszögezte: hat (és nem hét) ellenzéki párt szövetségének kell győznie áprilisban, mégpedig Márki-Zay Péter vezetésével. „Vagy a hat ellenzéki párt győz, vagy a Fidesz”, „Vagy Márki-Zay Péterrel győzünk, vagy senkivel” – fogalmazott a DK elnöke.

 

A (valószínűleg a Pálinkás József vezette Új Világ Néppárt bázisán megalakuló) hetedik frakció ellen Jakab azt az érvet használta, hogy annak létrejötte a választói akarat megcsúfolása lenne. „Ha Márki-Zay Péter egy, a gyakorlatban nem létező pártból önálló frakciót akar grundolni, azzal semmibe veszi a választói akaratot” – fogalmazott a Jobbik elnöke. „A választók nem kértek sem az Új Világ Néppártból, sem pedig annak miniszterelnök-jelöltjéből” – tette hozzá.

 

Pálinkás József a HVG-ben megjelent publicisztikájában így osztotta ki az ellenzéki pártokat a hetedik frakció ügyében: „A Fidesz még nem vesztette el a 2022-es országgyűlési választásokat. Az ellenzék sem nyerte még meg. Az ellenzéknek, a pártoknak és miniszterelnök-jelöltjüknek van azonban nagyobb esélyük arra, hogy saját rossz döntéseikkel, önzésükkel, önfejűségükkel, koordinálatlan kommunikációjukkal elveszíthetik azokat. Jó lenne, ha figyelembe vennék, hogy nem a pártok, hanem az ország sorsa a tét. Ha nem veszik figyelembe, nekünk középen álló, mérsékelt, jobbközép, szabadelvű-konzervatívoknak ismét új utakat kell keresnünk, sajnos sokadszorra.”

 

Körvonalazódó konszenzus a hetedik frakció elutasításáról

 

A Jobbik részéről személyesen Jakab Péter közölte is a hetedik frakcióval kapcsolatos elutasító álláspontját Márki-Zay Péterrel Hódmezővásárhelyen, de az atv.hu úgy tudja, hasonló az álláspontja a DK-nak és az LMP-nek is. Több ellenzéki pártból úgy értesültünk, hogy érdemi támogatást egyik ellenzéki párttól sem kapott Márki-Zay Péter kérése.

 

Információink szerint az elmúlt napokban a pártok egymással egyeztettek a kérdésről, de napokon belül a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölttel is tárgyalnak. Több ellenzéki pártból is úgy értesültünk: itt kívánják közölni hivatalosan is Márki-Zay Péterrel, hogy ne számítson arra, hogy frakciója lesz az új Országgyűlésben.​

 

(atv.hu)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább