Belföld

Márki-Zay: Valamelyik ellenzéki párt állhat a Závecz-kutatás mögött

Ami alapján ő a legnépszerűtlenebb ellenzéki vezető…

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a Závecz Research friss kutatása alapján Orbán Viktor a legnépszerűbb politikus Magyarországon, miközben az ellenzéki miniszterelnök-jelöltet, Márki-Zay Pétert több szövetségese is előzi.

Márki-Zay Pétert az InfoRádió Aréna című műsorában erről a kutatásról is kérdezték,  megkezdődött-e a bűnbakkeresés egy esetleges választási vereséget követő időszakra.

Lehet így értelmezni, sőt én feltételezem, hogy valamely ellenzéki párt állhat a Závecz-kutatás mögött, és valószínűleg a Telex is, amely tényleg ezzel a címmel hozta le – válaszolta a politikus.

A cikk címe egyébként így szólt: Závecz: A vidéki szavazók Karácsonyt és Fekete-Győrt is jobban kedvelik Márki-Zay Péternél.

Márki-Zay Péter szerint annyi hihető a felmérésből, hogy holtversenyben az ellenzéki szavazók körében ő a legnépszerűbb politikus, a fideszesek körében pedig a legnépszerűtlenebb. Azzal viszont nem akar foglalkozni, hogy melyik ellenzéki párt állhat a kutatás mögött, ahogy annak többi eredményével sem.

Nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választásokat. Én viszonylag rossz vagyok közvélemény-kutatások megnyerésében, soha eddig közvélemény-kutatást még nem nyertem – fejtette ki a miniszterelnök-jelölt, hozzátéve: a hódmezővásárhelyi polgármester-választáson sem az ő győzelmét jelezték előre, ahogy az előválasztáson sem. Ugyanakkor leszögezte, hogy választást ennek ellenére még nem veszített, mind a hármat, ahol elindult, megnyerte.

Úgyhogy én nem abból indulok ki, hogy nem tudom, kinek a megrendeléséből Závecz Tibor milyen kutatást hozott ki, és hogy ezt a Telex hogyan minősíti. (index nyomán)

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább