Belföld

Márki-Zay Péter jövőre újraindul Hódmezővásárhely polgármesteri székéért

Márki-Zay Péter hódmezővásárhely baloldali polgármestere, aki egyben a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke is, nemrég arról számolt be a Facebookon, hogy újraindul a polgármesteri székért.

„A városvezetés, az előválasztás, majd pedig a parlamenti választások miatt az elmúlt két évben nem sok időm maradt pihenésre, ezért néhány napra családommal Izlandra látogattunk, hogy felfedezzük ennek a csodálatos országnak a természeti adottságait. Pár nap pihenés, majd folytatódik tovább a munka. Rengeteg feladat áll előttem városvezetőként, illetve jövőre önkormányzati választásra is kerül sor, ahol ismét megmérettetem magam” – jelentette be a bejegyzésben Márki-Zay Péter.

Hozzátette a bukott miniszterelnök-jelölt: „nem csak önkormányzati, de európai parlamenti választásokra is sor kerül, amelyen a most megalakuló Mindenki Magyarországa Néppárttal fogunk indulni, hogy képviseljük mindazokat, akik már nem bíznak sem a kormánypárti, sem pedig a parlamenti ellenzéki pártokban”.

„Viszont hisznek egy nyugatos, demokratikus, szabad Magyarországban, hisznek az elszámoltatásban és az átláthatóságban, a politikai kultúraváltásban és hisznek abban, hogy tisztességes politizálással a közeljövőben a magyar emberek is élhetnek olyan jólétben, mint egy osztrák vagy német állampolgár” – zárta bejegyzését a magyarokat háborúba küldeni akaró Márki-Zay Péter.

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább