Belföld

Márki-Zay: Gyurcsány megvétózta, hogy ott legyek a hatpárti egyeztetéseken

A miniszterelnök-jelölt DK-s zsarolásokat emleget, amelyekkel szerinte Karácsony is szembesülhetett már. Gyurcsány állítja, nem ő vétózott.

A Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) politikusa, Márki-Zay Péter interjút adott a 444-nek. A politikus az ellenzéki előválasztás második fordulójában a DK-s Dobrev Klárával csap össze, szerda este pedig élőben is vitázni fognak az RTL Klubon. Márki-Zay szerint a másik oldalon, vagyis a DK-nál, „megkeresik a Mindenki Magyarországa Mozgalom tagjait és alapítóit, és megpróbálják rávenni őket”, hogy vele szemben kritikus nyilatkozatokat tegyenek.

Emellett azt is említette, hogy azzal próbálnak polgármestereket rávenni Dobrev Klára támogatására, hogy megzsarolják őket, hogy a közgyűlésben majd a DK-frakció megbuktatja az adott polgármestert, ha nem támogatja őket. Hozzátette: „kérdezzék meg Karácsony Gergelyt, hogy ismeri-e ezt a zsarolási technikát”, és megjegyezte: van konkrét tudomása ilyen helyzetről, legalább három nevet tudna mondani, de az engedélyük nélkül nem akarja ezt megtenni.

Gyurcsány Ferencről Márki-Zay azt mondta, hogy ő volt az, aki megvétózta, hogy a civilek képviseletében ott lehessen a hatpárti egyeztetéseken a 2020-as, az ellenzéki összefogásról szóló egyeztetéseken, pedig maga is az egyik kezdeményezője volt annak.

Az MMM politikusa túlzásnak tartja a második forduló felfokozott hangulatát, bár úgy gondolja, hogy ez a Demokratikus Koalíció hibája: „Szerintem nem elfogadható, hogy egymás személyét, családját, lejáratókampány céltáblájává teszik a közösségi médiában, az egyik fél szervezett kommentelői. Szerintem nem elfogadható, hogy az egyik fél kampányrendezvényén az egyik előénekes, a párt egyik jeles tagja, a másik személyének a lejáratásával foglalkozik, és hosszasan csak erről szónokol”. Hangsúlyozta ugyanakkor: az MMM több DK-s jelöltet is támogatott.

Azzal kapcsolatban, hogy egyesek szerint ő lehazaárulózta a szavazókat, Márki-Zay kijelentette: „A félreértéseket tisztázandó én már egy elnézéskérést is kiadtam, pedig a számból soha nem hangzott el a »hazaáruló« kifejezés. Mindenki számára egyértelmű kell, hogy legyen, hogy nem a szavazókról, nem a DK szavazóiról beszéltem, amikor az árulás szót használtam, hanem a Párbeszéd pártnak a Karácsony Gergelyt eláruló képviselőiről.”

A hódmezővásárhelyi polgármester elárulta, hogy a legnagyobb tisztelettel adózik a főpolgármester iránt, mert az hajlandó volt kiállni a pártok árnyékából, mert „a lelkiismerete és a hazaszeretete mást diktál, mint ami a mögötte álló pártoknak az érdeke. Számomra [Karácsony] legnagyobb hőstette az volt, hogy azt is elmondta, hogy az őt támogató pártok nem így döntöttek volna, úgyhogy ez a személyes döntése volt, és azt is elmondta, hogy nem egyszerűen visszalép, hanem engem támogatva együtt lépünk előre.”

Forrás: Mandiner

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább