A rezsicsökkentést megszüntető Márki-Zay Péter Budapest egyik legdrágább éttermében találkozott a baloldali vörösbáróval, a gazdákat megkárosító, Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldalt finanszírozó Bige Lászlóval. (videó itt) A luxusétteremben a milliárdossal borozgató Márki-Zay Péter egyébként az embereknek azt javasolta, járjanak kisebb autóval, fogyasszanak kevesebbet, ne fűtsenek annyit.
Ostobaság a rezsicsökkentés, és a benzinárak maximalizálása helyett kisebb autókkal kellene járni Márki-Zay Péter szerint. A baloldal miniszterelnök-jelöltje azonban Budapest egyik legdrágább luxuséttermében borozott Bige Lászlóval. Egy üveg vörösbor közel félmillió forint is lehet a méregdrága étteremben – közölte a Tények.
A műsorban elhangzott az is, hogy egy vacsoramenü több mint 44 ezer, míg egy szilveszteri menü több mint 100 ezer forint is lehet. Márki-Zayt a felvételek alapján nem nagyon izgatta, hogy Budapest egyik legdrágább éttermében fogyaszt.
Márki-Zay a találkozó után nem titkolta, nem érdekli, ki ad neki pénzt, az sem, hogy a bűncselekménnyel gyanúsított és kartellezésért 14 milliárdos büntetésre ítélt Bige pénzeli a kampányát. Sőt, nyíltan kimondta, akár az ördöggel is összefog Orbán Viktor ellen.
A gazdákon nyerészkedő milliárdos már korábban támogatta Márkit
Bige László már korábban kijelentette, hogy pénzzel is támogatja Márki-Zay Pétert, legalább ötmillió forintot adott neki. Márki-Zay az egyeztetés után azt mondta, nagyon szeretné, hogy Bige László támogassa őt, vagyis nem zavarja, hogy a vörösbáró kartellezése 36 milliárd forintnyi kárt okozott a magyar gazdáknak. Márki-Zay úgy fogalmazott:
„AHOGY GYURCSÁNY FERENC MONDTA, AZ ÖRDÖGGEL IS ÖSSZE KELL FOGNI. ÉN IS ÍGY LÁTOM.”
A baloldali miniszterelnök-jelölt azt is hozzátette, a mostani egyeztetés során „kellemesen elbeszélgettek„, de állítása szerint – nehezen hihető, hiszen nyilván nem az időjárásról beszélgettek – nem a kampányának támogatása volt a téma.
Lelkiismeret nélkül károsította meg a gazdákat
Október végén érkezett a hír, hogy 14 milliárdos büntetést kapott a baloldali milliárdoshoz köthető Nitrogénművek cégcsoportjának hat érintett vállalkozása, valamint a Hőgyészi Agrokémiai Kft. és a Cargill Magyarország Zrt. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata megállapította, hogy
BIGE CÉGE ÉS VÁLLALKOZÁSCSOPORTJA JOGSÉRTŐEN TÖREKEDETT ÉVEKEN KERESZTÜL A PARTNEREK ÉS A CÉGCSOPORT KÖZÖTTI, ILLETVE A VISZONTELADÓ PARTNEREI KÖZÖTTI VERSENY, VALAMINT AZ IMPORT KORLÁTOZÁSÁRA.
A műtrágyakartell esetében a forgalmazói árverseny visszaszorítása miatt a hazai gazdák a jogsértés időtartama alatt – a tiszta versenyhelyzetben érvényesülő árhoz képest – magasabb árakkal szembesülhettek. Vagyis a GVH szerint Márki-Zay finanszírozója úgy zsebelt be milliárdos összegeket, hogy közben megkárosította a magyar gazdákat és a fogyasztókat.
Bige nyíltan megfenyegette a nehéz helyzetbe kerülő gazdákat. Azzal zsarolta meg őket, hogy idén csak egy napig tervezik kiszolgálni a magyar vevőket, onnantól fogva májusig minden árut külföldre kötnek le. Vagyis, aki azon a napon nem tud műtrágyát lekötni náluk, az jövő májusig nem is vásárolhat a monopolhelyzetben lévő cégtől.
Ezek a módszerek végigkísérték Bige karrierjét.
Nagyot merített a kasszából
A másokat lelkiismeret nélkül eltaposó milliárdos a baloldali kormányoknak köszönhetően lett gazdag vállalkozó, így nem meglepő, hogy Gyurcsányékat azóta is segíti.
Igaz, mielőtt belépett volna a politikába, jelentős vagyonra tett szert. Kezdésként a ruhaüzletben ügyeskedett, de miután túl nagy lett a konkurencia, újabb simlis vállalkozásba fogott. Romániában autógumikat cserélt bárányhúsra, majd miután közepesen jött be az üzlet, műtrágyával és mosószer-alapanyagokkal kezdett el kereskedni. Ez viszont bejött: a Horn-kormány alatt a romániai Caola kizárólagos forgalmazója lett, és 1996-ra már ő lett a Magyarország és Románia közötti vegyipari termékek kereskedelmével foglalkozó legnagyobb szereplő. Az igazán nagy lépés a kétezres évek elején történt: Horn Gyulánál kilobbizta, hogy
A TISZAMENETI VEGYIMŰVEK (TVM) PRIVATIZÁCIÓJÁRA KIÍRT PÁLYÁZATON Ő LEGYEN A BEFUTÓ. EZ VOLT A LEGFONTOSABB LÖKÉS A MEGGAZDAGODÁS ÚTJÁN, HOGY AZTÁN 2002 UTÁN TOVÁBB NÖVELJE A BIRODALMÁT.
Ekkor szerezte meg a Péti Nitrogénműveket (PNM), és onnantól kezdve, hogy Magyarország 2004-ben belépett az Európai Unióba, elképesztő összegeket tett zsebre, hiszen itthon is beindult a műtrágyaágazat. A Bige Holdingnak 2009-től gyakorlatilag gyártási monopóliuma volt, a műtrágya-előállítás terén nem maradt konkurensük.
Bige olyannyira beférkőzött a baloldali kormányzat legfelsőbb köreibe, hogy az IMF-hitel felvétele után elintézte: vállalkozása több mint tízmilliárd forintnyi hitelt kapjon a Gyurcsány-kormánytól. Mondani sem kell, hogy ez még a 2010 előtti baloldali világban is erősnek számított, nem mellesleg árulkodó volt az üzletember pozícióira nézve. Ugyanis miközben a kormány a magyar emberek túlnyomó többségének csökkentette a fizetését, vagy éppen az utcára kerültek, addig a kormányzati körökben ügyesen helyezkedő vállalkozónak úgy adott kölcsönt, hogy semmilyen feltételt nem szabott annak felhasználásával kapcsolatban.
Forrás: Origo