Belföld

Márki-Zay a ATV-től szerzett tanácsadót magának

Távozik az ATV-től Simon András, a Csatt és A nap híre című műsorok vezetője, utóbbi műsorban ma, pénteken szerepelt utoljára. Simon Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt mellett fog dolgozni; Márki-Zay hívta a stábjába, amire az ATV műsorvezetője igent mondott, írja a Telex.

 

Simon megerősítette távozását a Telexnek, Márki-Zay melletti szerepvállalásról azonban egyelőre nem kívánt részleteket elárulni. Némi pikantériát ad a dolognak, hogy legutóbb éppen ő vezette az ATV-n az ellenzéki miniszterelnök-jelölti vitát, amelyen többek között azt a Márki-Zay Pétert is kérdezte, akinek a kampányát most segíteni fogja.

 

Az ATV közleményt küldött, amiben úgy fogalmaznak: „Simon András olyan szakmai felkérést készül elfogadni, ami mellett nem tud eleget tenni televíziós kötelezettségének, ezért távozik az ATV-től”.

 

„Egy olyan szakértői, tanácsadói feladatot készülök elvállalni, ami összeegyeztethetetlen a hírműsorok kritikus kérdezői szerepével. Az ATV-be érkezésem előtt is szervezeti kommunikációt irányítottam, ez most is így lesz. Jó időszaktól viszont nem jó elbúcsúzni. Hálás vagyok az ATV vezetésének és remek közösségének az együtt töltött csaknem kilenc év feladataiért, a televízió nézőinek pedig a megtapasztalt szeretetért és a megtisztelő figyelemért” – fogalmazott Simon András.

 

A csatorna vezérigazgatója, Németh S. Szilárd pedig azzal búcsúzott tőle: „köszönettel tartozunk Simon András kiváló munkájáért és sokszor bizonyított kollegiális hozzáállásáért! Mindig számíthattunk rá, profin és elegánsan kezelte a nehéz pillanatokat is. Az intézmény nevében sok sikert kívánunk további munkájához”.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább