Külföld

Máris Svédországban gyakorlatozik a NATO

Hadgyakorlatot kezdett az újonnan kibővített északi területének védelmére a NATO, melyben 13 nemzet több mint húszezer katonája vesz részt.

A Finnország, Norvégia és Svédország északi régióiban rendezett gyakorlat két hétig tart.

A Nordic Response 2024 nevet viselő gyakorlatban – melyet a már régóta NATO-tag Norvégia vezet – több mint négyezer katona vesz részt a katonailag sokáig semleges Finnországból, amely tavaly csatlakozott az észak-atlanti szövetséghez.

A finn védelmi minisztérium közleményben jelentette be, hogy  az ország első alkalommal vesz részt NATO-tagállamként a szövetség régióinak kollektív védelmét szolgáló gyakorlaton.

A nemsokára szintén a szövetség tagjává váló Svédország pedig azt mondta, hogy légiereje, szárazföldi hadereje és haditengerészete mintegy 4500 katonával szintén részt vesz a gyakorlaton, amelyet téli, sarkvidéki körülmények között tartanak.

 

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább