Sport

Marco Rossi: Nagyon valószínű, hogy Magyarországon fejezem be a pályafutásomat

Minden bizonnyal Magyarországon fejezi be karrierjét Marco Rossi – többek között erről is beszélt a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a World Soccernek adott interjújában.

„A játékosokkal való viszony a magyar válogatottnál elért sikereim titka – mondta Marco Rossi a World Soccernek. – Állandó kapcsolatban vagyunk, videokonferenciákat tartunk, és nemcsak a taktikai és technikai, hanem a mentális kérdésekről is folyamatosan egyeztetünk. Egységesek és összetartók vagyunk. Sok edzőkollégám jegyezte már meg, hogy klubcsapatnak tűnünk. Úgy érzem, ez a legszebb bók, amit kaphatok.”

Az olasz tréner 55 meccsen irányította a válogatottat, ebből nyilvánvalóan az angolok elleni 0–4 a legkedvesebb emlék.

„Remélem, a magyar válogatottnak a jövőben még lesznek hasonló meccsei, de a wolverhamptoni 4–0 valóban az aranyoldalakra került, és mindenki úgy emlékszik majd rá, mint az 1953-as 6–3-ra a Wembleyben – mondta a szövetségi kapitány, aki szerint a remek Nemzetek Ligája-szereplés önmagában nem jelent 2024-es Eb-kvalifikációt. – Papíron könnyű csoportnak tűnik a miénk, ám a pályán máshogy festenek a dolgok. Akárhogy is, remélem, hogy kijutunk csoportelsőként, vagy másodikként.”

Az előző Eb-kijutást explicit nem élhette át élőben, hiszen éppen a koronavírus döntötte le lábáról, így csak a televízión keresztül követte, ahogy tanítványai a hajrában fordítanak Izland ellen, majd alaposan megünneplik a kvalifikációt Budapest csendjében.

„Pozitív lett a tesztem, de alig voltak tüneteim. Kicsit fájt a fejem és enyhén köhögtem. A meccs alatt otthon voltam, de videokonferencián összekapcsoltak az öltözővel, tehát valós időben tudtam kommunikálni a stábommal és a játékosokkal a meccs előtt és a szünetben, de még a meccs alatt is. Persze, sokkal jobb lett volna az oldalvonal mellett állni, de kihoztuk a maximumot a helyzetből.”

Akkor Szoboszlai Dominik lőtt szenzációs gólt, akinek a rúgótechnikája azóta sem lett rosszabb, ezt most már a Liverpool színeiben bizonyítja hétről hétre.

„Egy új érkezőnek nem könnyű alkalmazkodni az új klubhoz és az új bajnoksághoz, de hiszem, hogy Dominik van olyan tehetséges és elszánt, hogy bizonyítani fog a Liverpoolnál. Káprázatosan lő. Ötven éve forgok a labdarúgás világában, de még nem láttam olyan jó rúgótechnikát, mint az övé. A labdát is kiválóan tartja meg. Az ő elképzelése volt, hogy csatlakozik a Liverpoolhoz, amihez gratulálok neki, a Premier League a tökéletes közeg, amelyben megmutathatja, hogy valóban topjátékos.”

Szoboszlai jelenéből a Honvéd múltjába kanyarodott vissza az interjú, a szövetségi kapitány felelevenítette, hogy került a kispestiekhez.

„Szinte véletlenül történt, szerencsés szituáció volt. Meglátogattam egy barátomat Budapesten, akinek egy étterme van itt. Akkoriban klub nélkül voltam. Azt mondja nekem: »Miért nem hívod fel Fabio Cordellát, a Honvéd sportigazgatóját?« Korábban senkit sem hívtam fel, hogy munkát kérjek, nem szeretem ajánlgatni magam, nem vagyok ilyen típus. Ugyanakkor, a barátom és a nejem is azt duruzsolta a fülembe egész nap, hogy hívjam fel. Végül belefáradtam, és felhívtam. Találkoztunk, elmentünk vacsorázni, ő beszélt George Hemingwayjel, és így kerültem a klubhoz.

Otthon érzem ott magam, életem végéig hálás leszek Magyarországnak. Szeretem az embereket, és azt, ahogy kifejezik a tiszteletüket.  Itt lehetőséget kaptam, hogy edző lehessek, hogy megmentsem a méltóságomat egy olyan időszakban, amikor mélyen depressziós voltam. Biztos vagyok benne, hogy sosem szakad meg a kapcsolatom Magyarországgal.”

A jövőjével kapcsolatban elmondta, hiába olasz, szinte biztosan nem vállal munkát a Serie A-ban.

„Ennek egyszerű oka van: Olaszországban minden Olaszország körül forog, és senkit sem érdekel, hogy sikeres munkát végeztem Magyarországon egy évtizeden át. Olaszországban én mindig is  kockázat leszek. Ha Olaszországban kapnék munkát, mindenki arra fogadna, hogy három hónap után menesztenek. A kérdés mégsem fájdalmas. Nem sajnálom és csalódott sem vagyok emiatt. Már nem vagyok fiatal, igyekszem minden nap fejlődni és a lehető legjobban végezni a munkámat.”

Ha nem Olaszország, akkor merre tovább?

„Ha egy nap máshol kellene dolgoznom, az álommunka Angliában várna. Anglia a csúcs az európai klubfutballban. A 2021-es Európa Bajnokság után két ajánlatot is kaptam Angliából: egy Premier League-, és egy Championship-klubtól, de elutasítottam a videomegbeszéléseket a klubvezetőkkel. Azt mondtam nekik, hogy nem szeretném az idejüket rabolni. Akkoriban semmi esetre sem akartam feladni a magyar válogatott szövetségi kapitányi állását. A világbajnoki selejtezők derekán jártunk, jól kezdtünk, és pár hónappal korábban újítottam meg a szerződésemet. Végül, de nem utolsó sorban, fontos szempont volt, hogy láttam a szurkolók lelkesedését az Eb-n. Ha távozok, árulónak éreztem volna magam. Persze mindenki Angliában szeretne dolgozni, én sem vagyok kivétel. A jövőben, ha már nem vagyok magyar kapitány, és ajánlatot kapok, meghallgatom. De itt megbecsülnek, boldog vagyok, és mindenképpen szeretném kitölteni a szerződésemet. Nagyon valószínű, hogy itt, Magyarországon fejezem be az edzői pályafutásomat.”

Forrás: M4Sport,

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább