Sport

Marco Rossi kihirdette a magyar válogatott Európa-bajnoki keretét

Szoboszlai Dominik sérülés miatt nem lesz az EB-n…

A sajtótájékoztató délután ötkor kezdődött. Marco Rossi lefogyva, sportosan várta a kérdéseket, és közölte az Eb-n részt vevő szűkített keretet.

Minden nagyszerű itt Saalfeldenben, az ellátás, a futballpálya is remek. Az időjárással is szerencsénk volt, nyugodt körülmények között tudunk készülni. Az volt a célunk, hogy fenntartsuk a megterhelő bajnokságokból érkező játékosok kondícióját.

Majd következett a lényeg, az Eb-n részt vevő keret játékosainak nevei. Rossi először a három kapus nevét közölte, Tóth Balázs, a Puskás Akadémia játékosa maradt ki.

Tóth Balázs szakmailag és emberileg is kedvező benyomást tett rám, biztos, hogy a jövőben még szép sikerek várnak rá. Bogdán, Dibusz és Gulácsi mellett elsősorban a nagyobb tapasztalat döntött. Dibusz Dénes már teljesen egészséges. Én egy régimódi edző vagyok, nálam kialakult hierarchia van, ebben Gulácsi, Dibusz, Bogdán a sorrend, és ha nem jön közbe semmi, a Leipzig kapusa fog védeni.

A védők közül Spandler Csaba – szintén Puskás Akadémia – maradt ki, ami szintén papírforma. „Sajnos már elvesztettem egy bal lábas védőt Hangya Szilveszter személyében, Spandlerre nem balhátvédben, hanem középső védőként számítottam volna, de ezeken a posztokon most vannak jobb játékosok. Spandlerre egyébként, amíg én vagyok a kapitány, a jövőben is számítani fogok. Sajnos Magyarországon nem a legjobb a felhozatal a balhátvéd posztján…” – fogalmazott a szövetségi kapitány.

A középpályán – és ebben sajnos nincs semmi meglepő – Szoboszlai Dominikről kellett lemondani.

Sajnos Dominik nincs jó állapotban, még olyanban sem, hogy perceket játszhatna az Eb-n – mondta a kapitány. – Annak idején a nagyapám azt mondta, hogy jobb egy élő szamár, mint egy halott orvos, és most is ezt tartom a fejemben. Számomra egyenesen fájdalmas, hogy nem játszathatom Dominiket. Még nincs 21 éves, óriási lehetőség lett volna számára egyénileg ez az Eb. Borzasztó, hogy Kalmár Zsolt után rá sem számíthatok, miközben olyan ellenfelek várnak ránk, mint az Európa-bajnok Portugália, a világbajnok Franciaország és a földkerekség talán legerősebb válogatottja, Németország. Az utolsó percig reménykedtem Dominik játékában, de mégsem ért váratlanul, hogy le kell mondanom róla. Ha ilyen állapotban meghívtam volna, veszélybe sodortam volna az egész pályafutását.

A továbbiakban Rossi ecsetelte a feladat nagyságát, amivel az Eb-n kell szembesültünk.

Olyan ellenfelekkel kell megküzdenünk, mint Bernardo Silva, Bruno Fernandes, Paul Pogba vagy Joshua Kimmich, nagyon nagy feladat hárul a középpályásainkra. Húsz játékos a BL-elődöntőben pályára lépett ebből a három válogatottból!

Lapunk felvetésére, hogy vajon Szoboszlai és Kalmár hiányát kinek az esetleges kieséséhez lehetne hasonlítani Eb-ellenfeleinktől, a kapitány így reagált:

Nehéz lenne néhányat kipécézni a sok sztár közül. Mindhárom ellenfelünk eljuthat az elődöntőig, és kettő akár a döntőig is. A Magyarországon rendezett U21-es Eb-n is ott volt Portugália és Németország az elődöntőben. Tiszteletlen lennék a kimaradókkal, ha bárkit is kipécéznék ellenfeleink rengeteg világklasszisa közül.

Pontosan azért volt 30 fős a keret, hogy pótoljuk a kiesőket. Most behívni valakit, aki három hete nyaral, felelőtlenség lenne.

A játékosok már az elmúlt napokban érezhették, hogy valószínűleg nem számíthatok Dominikre, természetesen nagyon fájt nekik a kiesése. De most már előre kell néznünk.– fogalmazott Rossi.

Hierarchia a kapusoknál van, a többi csapatrésznél az ellenféltől, a taktikától, a pillanatnyi állapottól függ az összeállítás. Tizennégy nap van még a portugálok elleni meccsig, közben két felkészülési mérkőzés, ezek is támpontot nyújtanak majd az összeállításhoz. Bármilyen erős az ellenfél, mi minden meccsen a győzelemre fogunk törekedni, legjobb játékunkat nyújtani. Sajnos olvastam olyan kommenteket, hogyha Franciaországot, Portugáliát vagy Németországot esélyesnek tartom ellenünk, akkor miért nem mondok le. Ezeknek a kommentelőknek azt üzenem, hogy ellenük is győzelemre fogunk játszani, de létezik realitás is. (index.hu)

A MAGYAR VÁLOGATOTT EB-RE KÉSZÜLŐ 26 FŐS KERETE:

KAPUSOK: Bogdán Ádám (Ferencváros), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország)

VÉDŐK: Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár FC), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár), Kecskés Ákos (FC Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)

KÖZÉPPÁLYÁSOK: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Holender Filip (Partizan Beograd – Szerbia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Loic Nego (Mol Fehérvár), Schäfer András (DAC – Szlovákia), Sigér Dávid (Ferencváros)

TÁMADÓK: Hahn János (Paksi FC), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország), Varga Roland (MTK Budapest)

SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Marco Rossi (olasz)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább