Belföld Sport

Marco Rossi: A magyar szurkolók hihetetlenek, még az olaszoknál is lelkesebbek

Nagyon közel került a szívemhez Magyarország és a magyar emberek – nyilatkozta a Marco Rossi szövetségi kapitány az angol-magyar meccs után. Szerinte még a legszebb álmában sem számíthatott senki arra, hogy a csapata 4–0-ra nyer, de megérdemelt a siker.

„Volt ugyan néhány szerencsés momentumunk, de a srácok erre is rászolgáltak, mert a mérkőzés első percétől kezdve együtt harcoltak, együtt szenvedtek, összetartottak. Ez most tényleg egy igazi csapat volt, nagyon örülök, hogy el tudtuk érni ezt az eredményt, főleg ha belegondolok, hogy honnan indultunk és hova érkeztünk, ilyenről nem is álmodtam, hihetetlen” – fogalmazott az olasz szakember az M4 Sportnak nyilatkozva.

Rossi kérdésre válaszolva egyetértett abban, hogy ez karrierje eddigi legnagyobb meccse, de hozzátette, hogy neki tulajdonképpen Magyarországon kezdődött a pályafutása, ezért a lehetőségért pedig rendkívül hálás.

„Olaszországban csak alacsonyabb osztályban edzősködtem, csak Magyarországtól kaptam meg azt a lehetőséget, hogy idáig eljussak. Nagyon közel került a szívemhez Magyarország és a magyar emberek.”

„Hihetetlenek” – mondta a magyar drukkerekről, hozzátéve, hogy szerinte Magyarországon még Olaszországnál is lelkesebbek a fociért.

„Olykor nem hiszek a szememnek, hogy ilyen érzelmeket át tudnak adni a srácoknak. Nagyon büszke vagyok rájuk is.”

Magáról a mérkőzésről a kapitány elmondta, az angolok sokoldalú játékosokkal rendelkeznek, akik megpróbálták kihasználni a magyar csapat gyenge pontjait.

„Megpróbálták túlterhelni a jobb oldalunkat, megpróbálták kihasználni, hogy rövidebb a kispadunk, a második félidőben kicsit feljebb jöttek, de amikor ilyen csapatok és ilyen minőségű játékosok ellen játszik az ember, akkor meg kell szenvedni a mérkőzést, futni kell, dolgozni kell. Négy meccset lehoztunk zsinórban, de senki nem mondhatja, hogy fáradtak vagyunk, mert ha valaki felveszi a válogatott mezt, mindent el kell felejteni: nem lehetsz sérült, nem lehetsz fáradt.”

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább